A BMW is megijedt a Brexittől

A német Handelsblatt információi szerint a BMW luxusautó-gyártó azt fontolgatja, hogy az elektromos Minik gyártását Németországba helyezze át Nagy-Britanniából, válaszul a szigetország azon tervére, hogy kilép az EU-ból és ezáltal az Unió egységes piacából.

A vállalathoz közel álló források szerint az elektromos Minik gyártása a BMW regensburgi és lipcsei gyártóegységeihez kerülhet, de felmerült lehetőségként a Nedcar is, amely a cég holland szerződéses gyártója.

A BMW eddig nem kommentálta a hírt, ám a fent nevezett források azt mondták, a vállalat azért hajlik egyre inkább e döntés felé, mert szerintük már nem érdemes beruházni a Mini oxfordi fő üzemébe úgy, hogy egyre nagyobb az úgynevezett „hard” Brexit valószínűsége, azaz hogy az Egyesült Királyság ne csak az EU-ból, de a vámunióból is vonuljon ki.

Az információk alapján a BMW már a héten megkezdi a tárgyalást a brit kormánnyal, végleges döntésre pedig az év második felében lehet számítani. A tervek szerint az elektromos Miniket 2019-ben dobja piacra a BMW. Az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírások miatt pedig a hosszú távú terv szerint a vállalat csak ilyen típusú Miniket készül gyártani.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters/Handelsblatt Global

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »