Az Amazont továbbra is hidegen hagyja a Brexit

Az Amazon online kereskedő vállalat hétfőn bejelentette, hogy idén több mint 5 000 új munkahelyet kíván létrehozni Nagy-Britanniában, ezáltal növelve a beruházást annak ellenére, hogy a szigetország az Európai Unió elhagyására készül.

Az Amazon – hasonlóan más tech óriáscégekhez, mint például a Google vagy az Apple – tavaly jelentősen növelte az elkötelezettségét az Egyesült Királyság felé, mondván a júniusi népszavazás és következménye nem befolyásolja befektetési terveit.

A terv – miszerint a cég egy új londoni székházzal több, mint 5 000 munkavállalónak biztosítana álláslehetőséget 2017-ben – még annak ellenére is rekord az Amazon nagy-britanniai történetében, hogy ebből 2 000 munkahely létrehozását már korábban bejelentették. Ezzel a lépéssel egyébként az Amazon-munkavállalók száma 24 000-re emelkedne az országban.

Doug Gurr, a vállalat térségért felelős igazgatója elmondta, hogy a bővítés után „gyorsabb kiszállítást és kibővített árukínálatot” tudnak majd nyújtani a brit vásárlóknak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »