Továbbra is van esély recesszióra a brit gazdaságban

Londoni pénzügyi elemzők szerint továbbra is megvan a kockázata, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja, különös tekintettel a font gyengüléséből eredő inflációs nyomásra, amely veszélyeztetheti a fogyasztási dinamikát.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé „recessziófigyelő” gyorselemzéseket (UK Recession Watch). Pénteken ismertetett új előrejelzésükben változatlanul 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban. Ez javított becslés, a ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt később 25 százalékra, e hónap elején 20 százalékra csökkentette a viszonylag kedvező aktivitási adatok miatt.

Az Oxford Economics elemzői azonban pénteki helyzetértékelésükben kiemelték, hogy a kiskereskedelmi értékesítésben és a legutóbbi inflációs adatokban már látszik az inflációs nyomás megjelenése. A cég mostantól meredeken gyorsuló inflációt vár, és azzal számol, hogy az átlagos inflációs ütem 2017-ben eléri a 2,7 százalékot. Az elemző cég várakozása szerint ez komoly nyomást gyakorol jövőre a háztartások vásárlóerejére, és emiatt meredek ívben lassulni fog a fogyasztási kiadások növekedési üteme.

A font jelenleg 18 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest a népszavazás napján mért szintnél, és emiatt sem tekinthető többé magától értetődőnek, hogy a Bank of England novemberben folytatja monetáris enyhítési ciklusát – hangsúlyozták. A brit jegybank augusztusban 0,25 százalékos újabb történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,50 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt. A jegybank emellett 435 milliárd fontra (150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A piaci szereplők novemberre újabb enyhítést áraztak eddig, de azóta meredeken meglódult az infláció: a tizenkét havi fogyasztói árindex az augusztusi 0,6 százalék után szeptemberben már 1 százalékkal nőtt. Nagy-Britanniában legutóbb 2014 novemberében mértek ilyen ütemű tizenkét havi inflációt, és 2014 júniusa óta nem gyorsult ilyen mértékben az éves infláció egyik hónapról a másikra.

A brit kormány 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő a Bank of England számára, a jegybank legújabb előrejelzése szerint azonban a brit infláció 2018-ra már eléri a 2,4 százalékot, elsősorban a font meredek gyengülése miatt. Londoni pénzügyi elemzők a jelenlegi árfolyamkörnyezetben a jegybanki előrejelzésnél is meredekebb inflációs gyorsulást várnak. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics új prognózisa szerint az éves brit infláció már a jövő év első felében átlépi a 2 százalékos célszintet, és 2018-ban 3,2 százalékon tetőzik. A cég modellszámításai szerint azonban ha a font további 5-10 százalékkal gyengül, az infláció 3,5-4 százalékon is tetőzhet a következő években, és egy ilyen mértékű további árfolyamzuhanás már fontválságot is jelezhet.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »