Épphogy megússza a recessziót a brit gazdaság

A brit gazdaság valószínűleg elkerüli a recessziót, de nem lesz messze tőle – jósolta hétfőn ismertetett, erőteljesen rontott távlati előrejelzésében a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét  külföldön is ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetsége.

A BCC először tett közzé növekedési prognózist azóta, hogy a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazáson a brit választók többsége a kilépésre voksolt. A kamarai szövetség új előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 1,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal, 2018-ban 1,8 százalékkal nő. A BCC eddigi prognózisában erre a három évre 2,2, 2,3, illetve 2,4 százalékos GDP-növekedés szerepelt.

A BCC számításai szerint a brit hazai össztermék nominális értéke az előrejelzési időszak végén 43,8 milliárd fonttal (több mint 16 ezer milliárd forinttal) lesz alacsonyabb a korábban vártnál. A szervezet szerint az előrejelzési távlaton belül lesznek recesszióhoz közeli időszakok: a BCC az idei negyedik negyedévre például alig 0,1 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár. A kamarai szövetség közgazdászai szerint a brit gazdaságot várhatóan a gyengülő font menti meg a recessziótól, mivel ez javítja a brit külkereskedelem nettó pozícióit. A prognózis szerint az üzleti beruházások értéke az idén 2,2 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal csökken, az eddig várt 4,5, illetve 7,4 százalékos növekedéssel szemben.

John Longworth, a BCC korábbi elnöke március elején kénytelen volt távozni a kamarai szervezet éléről, miután – a BCC deklaráltan semleges álláspontjával szembekerülve – a szövetség éves közgyűlésén még azt mondta, hogy Nagy-Britanniára „fényesebb kilátások” várnának, ha kilépne az Európai Unióból. Más nagy londoni házak szerint az utóbbi időszak aktivitási adatai alapján csökkent, de korántsem szűnt meg a recesszió kockázata a brit gazdaságban.

  • Az Oxford Economics elemzése
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta heti rendszerességgel tesznek közzé „recessziófigyelő” gyorselemzéseket. Új összeállításukban felidézték, hogy a brit GDP 80 százalékát adó szolgáltatási szektor aktivitási mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) a múlt hónapban soha nem tapasztalt ütemben jóval 50 fölé emelkedett a népszavazási sokkot követő zuhanás után.

Az Oxford Economics elemzői mindehhez hozzávették, hogy az elmúlt időszakban a piacokon is viszonylagos nyugalom honol, a font árfolyama gyakorlatilag nem mozdul, és a brit állampapír-hozamok kissé emelkedtek, tükrözve, hogy a vártnál jobb aktivitási adatok nyomán a piac most már kisebb eséllyel árazza a Bank of England – a brit jegybank – további monetáris enyhítésének esélyét. Az Oxford Economics mindezek alapján az eddigi 30 helyett 25 százalékra teszi annak kockázatát, hogy a brit gazdaság recesszióba kerül.

Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »