Az IAG nyerte a nagy légitársaságok versenyét júniusban

Eltérően teljesítettek júniusban Európa legnagyobb hálózatos légitársasági csoportjai, az Air France-KLM-mel és a Lufthansával kevesebben, az International Airlines Group (IAG) légitársaságaival többen utaztak a nyár első hónapjában.

A légitársaságok által közzétett utasforgalmi statisztika szerint júniusban az Air France pilótasztrájkja miatt csökkent a légitársaság, és emiatt a csoport forgalma is: 6,9 millió utast kezelt, 1,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Bár a kapacitást is csökkentette, a járatok átlagos töltöttsége így is 1,4 százalékponttal mérséklődött 85,2 százalékra, de ez még mindig a legmagasabb érték a három hálózatos légitársasági cégcsoport között.
Az első fél évben az Air France-KLM 38,6 millió utast szállított, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az Air France-nál 0,8 százalékos csökkenést, a KLM-nél 7,1 százalékos növekedést mutattak ki a január-júniusi időszakban.

A német Lufthansa-csoport, amely a Lufthansát, a Swiss-t és az Austrian Airlinest is birtokolja júniusban 8,4 millió utast kezelt, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban, a járatainak töltöttsége 2,6 százalékponttal 80,6 százalékra csökkent. A január-júniusi időszakban a vállalatcsoport 43 millió utast szállított, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában, a járatok kihasználtsága 76,4 százalék volt, 2,1 százalékponttal alacsonyabb. A Lufthansával az év első hat hónapjában 1,1 százalékkal kevesebben repültek, a Swissnél nem változott az utasszám, míg az Austrian 2,2 százalékkal növelte utasforgalmát.

A British Airways, a spanyol Iberia, valamint az ír Aer Lingus tulajdonosa, az International Airlines Group tájékoztatása szerint júniusban 9,4 millió utasa volt légicégeinek, 7,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Részben a visszafogott kapacitásbővítés (3,3 százalék) miatt a járatok kihasználtsága 0,3 százalékponttal 84 százalékra javult.

IAG

Az év eddigi részében 46,6 millió utasa volt a cégnek, 7,9 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a járatok 80 százalékos töltöttséggel repültek, ami 0,8 százalékpontos javulás. A csoporton belül a British Airways 2,4, az Iberia 6,6, az Aer Lingus pedig 9,3 százalékkal javította értékesített utaskilométerben mért utasforgalmát, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az IAG a forgalomba beszámította a diszkont Vueling utasait is, míg az Air France-KLM és a Lufthansa-csoport külön kezeli a diszkont leányvállalatok forgalmát.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »