Demokrácia Hongkongban: vége, mielőtt elkezdődhetne?

Több mint egy hete tízezrek tüntetnek Hongkong üzleti és kormányzati negyedében. A főleg diákokból álló tömeg valódi demokráciát és régóta ígért szabad választásokat szeretne. Peking egyre nagyobb kontrollja a régióban és a hongkongi tüntetések végkimenetele nemcsak a hongkongiakat aggasztja, bár úgy tűnik, az erőszakot egyelőre mindkét fél igyekszik elkerülni.

Nem hajlandó elhagyni Hongkong üzleti és kormánynegyedének utcáit az a több tízezer tüntető, aki múlt hét óta követel demokratikus választásokat Kína különleges igazgatású területe számára. Peking és a hongkongi vezetés döntése értelmében a 2017-re kitűzött választásokon csak egy 1200 fős bizottság által jóváhagyott két-három jelölt indulhatna. A demonstrálók szerint Peking ezzel csak nagyobb befolyást szeretne a városban és megsérti a terület demokratikus fejlődését.

A tüntetéssorozat hétfőn kezdődött azzal, hogy az Occupy Central mozgalom óráik bojkottálására szólította fel a diákságot, majd több ezren kezdtek ülősztrájkba a kormánynegyednél. Csütörtök este kétezer egyetemi hallgató vonult Lőng Can-jing (C.Y. Leung) kormányzó rezidenciája elé, majd péntek este százan törtek be a hongkongi kormányzóság előtti, hónapok óta lezárva tartott térre. A rendőrség paprikaspray-vel oszlatta el a tömeget, estére 70 embert tartott bezárva a téren, akiket másnap délután vettek őrizetbe.

A letartóztatottak között volt a 17 éves Joshua Wong is, aki 2011-ben, 15 évesen kezdett szervezkedni az állami ideológiát hirdető „nemzet- és erkölcstanoktatás” hongkongi állami iskolákban való bevezetése ellen. A diák 2012-ben 120 ezres tüntetést szervezett, aminek hatására Hongkong vezetői meghátráltak a kérdésben. Az azóta szabadon engedett Wong szerint ha a tervezett körülmények között kerülne sor a választásokra, csak egy Peking-barát politikusok által vezetett rendszer képzelhető el, és Hongkong hamar megkülönböztethetetlenné válna más kínai városoktól.

Peking csak nyerhet

A hét vége óta nem vetették be a rendőrséget, miközben a már több tízezer demonstráló száma egyre nő. Ugyanakkor pénteken első ízben fulladt erőszakba a demonstráció, bár nem a tüntetők, hanem ellenük fellépő ismeretlenek támadásai miatt. Az „ellentüntetők” Mong Kok bevásárlónegyedben szétverték a demonstrálók sátrait és letépkedték transzparenseiket. Egyes vádak szerint a provokáció mögött akár a hongkongi vagy a pekingi vezetés is állhat, de a diákok például a triádokat, a hírhedt hongkongi maffiát vádolták a támadásokkal, amely állítólag azért avatkozhatott be, mert a városrészt megbénító tüntetések rossz hatással vannak az üzletre. Más beszámolók szerint az ellentüntetők üzleteik és megélhetésük miatt aggódó boltosok voltak.

A hongkongi vezetés illegálisnak nevezte a megmozdulásokat, Lőng Can-jing szerint jobb lenne, ha a nagyrészt egyetemi hallgató és középiskolás diák tüntetők „értelmes párbeszédbe” kezdenének a vezetéssel, és „helyreállhatna a társadalmi rend”. A diákmozgalmak és az Occupy Central összefonódott demonstrálói lemondásra szólították fel a kormányzót, azonban szerinte egy új vezetés megválasztása a jelenlegi szisztéma szerint csak hátráltatná a város demokratikus fejlődését.

Az 1984-es, Nagy-Britannia és Kína közötti egyezmény értelmében 1997-ben azokkal a feltételekkel adták át Hongkongot a feltörekvő nagyhatalomnak, hogy az magas fokú autonómiát biztosít a városnak az „egy ország, két rendszer” elvének értelmében, a védelmi és külpolitika kivételével. A jövőtől való félelem ellenére Hongkong jogállami keretei sértetlenek maradtak az elmúlt 17 évben, a régióban gyakorlatilag egyedülálló módon tiszteletben tartják az emberi jogokat, a sajtó- és szólásszabadságot, a szabad gyülekezés jogát, a törvényhozás résztvevői színes politikai palettáról kerülnek ki.

De Hongkong mindennek ellenére nem demokrácia. A brit-kínai megállapodás szerint a Kínai Népköztársaságnak biztosítania kell a demokratikus fejlődés lehetőségét Hongkong számára, de a városban a gyarmati időkben éppúgy nem voltak szabad választások, ahogy az elmúlt 17 évben sem. A központi kormányzat és a hongkongi vezetés szerint az új választási rendszer ezt a hiányt kívánja orvosolni. Lőng Can-jing szerint ha megfutamodnának és visszavonnák a törvénytervezetet, 2017-ben ismét egy szűk körű bizottság választaná meg az új vezetést a nép bármiféle beleszólása nélkül, ez pedig visszalépés volna, és csak egy maximálisan Peking-barát kormányzatot hozhatna magával. A demonstrálók szerint azonban az új választási rendszerben a központi vezetés erős befolyása alatt lévő bizottság ugyanígy nem engedné, hogy ellenzéki politikusok is megmérettessék magukat.

A biztosítékot először júniusban az úgynevezett fehér könyv kiadása vágta ki, amely kimondja, hogy „a Hongkong által élvezett magas fokú autonómia a központi kormányzat engedélyének függvénye”. A tüntetők úgy érzik, Peking felrúgta a megállapodást, és hazudott a hongkongiaknak azzal, hogy az általános választójog régen várt bevezetését a jelölés manipulálásával teszi súlytalanná, mindemellett pedig nyíltan kimondja, hogy a város által élvezett szabadságjogok egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlenek. Ez egy olyan változás az „egy ország, két rendszer” elvének értelmezésében, ami sok optimista bizalmát ingatta meg.

Ma Hongkong, holnap Tajvan?

Nemcsak a hongkongiak aggódnak a történtek miatt: a tajvaniaknak is van okuk azon gondolkodni, mennyire fűzik szorosra kapcsolatukat a nagy testvérrel. Márciusban több száz tüntető egyetemista majdnem egy hónapig tartotta elfoglalva a tajpeji parlament épületét a pekingi vezetéssel kötendő kereskedelmi egyezmény miatt. Szerintük a sziget szolgáltatószektorának megnyitása Peking előtt több hátránnyal járna, mint előnnyel. A vádjaik hasonlók voltak: nemcsak Tajvan gazdasága fog sérülni, de Peking gazdasági eszközökkel akarja kiterjeszteni befolyását a Kínai Köztársaságra (Tajvan hivatalos neve), ami a demokráciát ásná alá.

Ma Jing-csiu (Ma Ying-jeou) tajvani elnök védelmébe vette az egyezményt, azzal érvelve, hogy a szárazföldi Kína a sziget messze legnagyobb kereskedelmi partnere. „A regionális gazdasági integráció egy megállíthatatlan globális trend. Ha ezzel nem nézünk szembe és nem kapcsolódunk be a folyamatba, csak idő kérdése, mikor szorulunk ki a versenyből. A nemzet fejlődése érdekében igazán nincs választásunk” – mondta.

A többszázezres, időnként keményebb tüntetéssorozatnak és parlamentfoglalásnak végül egy paktum vetett véget áprilisban, amely szerint a parlament minden Kínával eddig kötött egyezményt megvizsgál, mielőtt szavazásra bocsátanák a törvénytervezetet. Egy ilyen kereskedelmi egyezmény más országgal nem jelentene problémát, de a kontinentális Kína problémásabb, vélik sokan.

Hszi bekeményít

Ma Jing-csiu 2008-as hatalomra kerülése óta látványosan javultak a gazdasági és diplomáciai kapcsolatok a kontinentális Kína és Tajvan között, azonban amikor Hszi Csinping (Xi Jinping) kínai elnök éppen a hongkongi tüntetés pénteki napján jelentette be, hogy „erős és megingathatatlan alapállást” kell fölvenni a „nemzeti újraegyesítés” kérdésében, mivel a függetlenség „célszerűtlen” út Tajvan számára, és „a szakadár magatartás tolerálhatatlan” – akkor még a Peking-barátnak tartott tajvani politikus is egy oldalon találta magát az ellene lázadó egyetemistákkal.

Hszi Csinping kínai elnök szerint az egyetlen út Tajvan számára a békés újraegyesítés az „egy ország, két rendszer” ismert szisztémája alatt. A tajvani kormány hivatalos álláspontja azonban a status quo-t fenntartása, amely „nem jelenthet egyesülést, se függetlenséget, se erőszak alkalmazását”. A Kuomintang-kormány hivatalos álláspontja szerint egy Kína van, amelyet a tengerszoros két oldalán különbözőképpen értelmeznek. Ma Jing-csiu szóvivője hangsúlyozta, az elnök már többször kijelentette, az „egy ország, két rendszer” doktrínája elfogadhatatlan Tajvan számára.

Bár a Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma szerint az elvet eredetileg Tajvan mintájára dolgozták ki és annak hongkongi alkalmazása csak főpróba az 1949-ben elszakadt szigettel való egyesülésre, a hongkongi fejlemények egyre több embert győznek meg arról, hogy ez nem lehet jövő Tajvan számára, mert Peking soha sem fogja tolerálni a valódi demokráciát. Mára az a remény, hogy Hongkong jelene Kína jövője lehet, inkább baljóslattá kezd alakulni a demokratikus Tajvan számára.

Közvélemény-kutatások szerint a kínai befolyás növekedése csak a regionális identitás és Kína-ellenesség megerősödését eredményezi a kérdéses országokban. A kérdés most az, hogy hogyan fejeződnek be az egyelőre csak egyre feszültebbé váló hongkongi tüntetések. A kínai és hongkongi hatóságok, úgy tűnik, egyelőre kivárnak. A központi hatalom agresszív viselkedése csak még több ellenállást és tüntetést eredményezhet, ami egy generáció életét és világlátását határozza meg, és ezt katonai erővel nagyon nehéz lesz megváltoztatni.