A kisebbségek és az egészségügy

Mindenkinek joga van a megfelelő szintű egészségügyi ellátáshoz. A világon szinte mindenhol a kisebbségek és az őslakosok azok, akik számára ez a legelérhetetlenebb. A társadalomban általában ők a legszegényebbek és a legsebezhetőbbek. Esetükben a várható élettartam alacsonyabb, többféle betegséggel küzdenek, és az egészségügyi ellátáshoz is nehezebben férnek hozzá, mint a többség.

Ez tapasztalható Ugandában is. Az egészségügyi rendszerük egyébként is alapvető problémákkal küzd, amely a MRGI jelentése szerint a legkorruptabb volt Kelet-Afrikában 2012 végén. Általános jelenség a megvesztegetés és az egészségügyi alkalmazottakkal szembeni előítéletek. A betegek panaszai között szokott lenni, hogy az ott dolgozók udvariatlanok a betegekkel, sokat hiányoznak a munkából, és lopnak a gyógyszerekből. Az egészségügyben dolgozók a nem megfelelő munkakörülményekkel és az alulfizetettségükkel magyarázzák a rendszer alulműködését. Valamint azzal, hogy a betegek nem bíznak meg eléggé bennük.

Az egészségügyi ellátást nehezíti, hogy az ugandaiak egészségismerete igen alacsony. Magas a halálozási ráta a gyógyítható betegségeknél is, még akkor is, ha időben felismerik. Az egyik leggyakoribb kihívást a gyógyszerek helyes adagolásának betartása jelenti. Az orvosnál használt nyelvezet, teletűzdelve angol és orvosi szakszavakkal, az átlag ugandainak zavaros. Ráadásul a médiában sok félrevezető információ kering, és nincs elegendő számú egészségügyi dolgozó, akik segíthetnének az információ értelmezésében.

A tradicionális orvoslás iránti bizalom és a kulturális különbségek is nehezítik az emberek egészségügyi tudásának bővítését. Az ugandai kisebbségek és őslakosok számára az egyik legnagyobb probléma, hogy az általuk ismert és végzett hagyományos gyógyítás elérhetetlenné vált, a modern orvoslást pedig nem értik, sőt, félnek tőle.

Pedig az egészségügyre igen csak szükség van Ugandában. Olyan ritka betegségekkel kell megküzdeniük, mint a bólogató-kór vagy a Marburg vérzéses láz, a legnagyobb problémát viszont a HIV-fertőzés okozza. Jó néhány évig javulás mutatkozott a fertőzöttek számát tekintve; az 1992-es 18,5 százalékhoz képest 2000-re a lakosság csupán 5 százaléka lett érintett. A sikeresen elindított figyelem felhívó és megelőző program azonban elkezdett akadozni, a betegek aránya ismét a 8 százalékot közelíti. 2013-ban 1,6 millió főre becsülték a HIV-fertőzöttek számát, közülük 200 ezren gyerekek. Az AIDS és a HIV-fertőzés hatványozottabban jelenik meg a kisebbségek között.

A batváknál is látható a többség és a kisebbség közötti egyenlőtlenségek. A földjeiktől, így a tradicionális gyógyítástól való megfosztás, a kirekesztettség, a mélyszegénység mind rányomja a bélyegét a batvák egészségügyi helyzetére. Minden tizenkét szülésből kettőnél halva születik a baba, a csecsemőhalandóság 17 százalékos, tíz gyermek közül csupán öt éri meg az első születésnapját. Az ugandai átlag ehhez képest a csecsemőhalandóságot tekintve 11 százalék, az első év elérése előtti halál esélye 18 százalék.

Régebben az erdő nem csak a gyógymódot szolgáltatta betegségeikre, de meg is védte őket a külvilág fertőzéseitől. Az új körülmények között új veszélyekkel kell szembenézniük. A számukra elérhető étel mennyisége és minősége nem elegendő az egészséges élethez, ahogy a lakó- és higiéniás körülmények sem. A régi orvosláshoz már nem férnek hozzá, a modern gyógyítás pedig nem teljesen elérhető számukra. A kezelésekért fizetendő költségek túl magasak. Amikor viszont eljutnak az orvoshoz, nem csak a többi beteg, de gyakran az ott dolgozók is kirekesztően bánnak velük. A HIV és egyéb, szexuális úton terjedő betegségek aránya igen magas a batváknál. Az alapvető probléma, hogy igen korlátozott az alapvető ismeretek átadásának és a betegség kezelésének lehetősége. Például egy HIV fertőzött batvának a rendszeres kezelések miatt átlagosan körülbelül öt kilométert kell gyalogolnia.

A batva nők gyakran kényszerülnek ételért, alapvető cikkekért a testükkel fizetni. A szomszédos közösségekben még mindig gyakran tekintenek a batvákra „mitikus lényekként”. A városiak maguk terjesztették el a batvák varázserejéről szóló mendemondákat, ezzel igazolva magukat, amikor kihasználják őket.  Úgy tartják, elmúlik a hátfájásuk vagy akár a HIV fertőzésük is, ha a batvákhoz fordulnak. A „gyógymódok” széles skáláját találták már ki: a testükön való végigsétálástól egészen a szexuális aktusig; ebből kifolyólag a batva nőkkel szembeni erőszak száma is igen magas.

A helyzet megváltoztatásához az állami és a nem állami szereplők nagyobb támogatására, összefogására lenne szükség. A többség általi elismerésük, a diszkrimináció megszűnése helyreállíthatná önképüket, megtalálhatnák végre a helyüket a társadalomban, ahol megkapnák az őket megillető jogokat. Az egyenlő bánásmód és lehetőségek javulást hoznának életkörülményeikben és egészségügyi állapotukban. Addig viszont rá vannak szorulva a segítségre, és az olyan projektekre, mint a Kellermann Alapítvány által épített kórház.