Merkel Londonig ment, hogy visszahozza a briteket

Az óránként változó ukrajnai helyzet elemzésében majdhogynem elfeledkeztünk megemlíteni a múlt hét egyik igen lényeges eseményét, Angela Merkel londoni látogatását. A német kancellárasszonyt a legfőbb barátnak és szövetségesnek kijáró tisztelettel fogadták Londonban: beszédet tarthatott a parlament két házának együttes ülésén, ebéddel kínálták a Downing Street 10-ben, végezetül pedig ötórai teára invitálták a Buckingham-palotába a királynőhöz. David Cameron az összes lehetséges vörös szőnyeget bevetette, mindezért természetesen szeretné Merkel támogatását kivívni belpolitikai céljai eléréséhez.

A vendéglátó szerepét betöltő David Cameron legalább akkora figyelmet szentelt Angela Merkel csütörtöki látogatásának külső elemeire, mint amekkorát legfeljebb az amerikai elnökök szoktak kapni. Különleges kapcsolat ide vagy oda, a német kancellár támogatására most sokkal nagyobb szüksége van Londonnak, mint eddig bármikor. Ahogy James Forsyth, a konzervatív The Spectator újságírója elemzésében kiemeli, David Cameronnak két lényeges okból is vitális érdeke, hogy maga mellett tudja Angela Merkelt: egyrészről a brit konzervatívok körében kétségtelenül stabilizáló hatással bír, ha a miniszterelnök Európa leghatalmasabb országának vezetőjével mutatkozik, másrészről pedig Cameronnak el kell nyernie Merkel áldását a brit különutas EU-politikához, tekintettel a közelgő 2017-es uniós bennmaradásról szóló referendumra. Ennek megfelelően a londoni protokoll a legvörösebb vörös szőnyeget görgette Merkel lába elé, a kancellárasszonyt azonban nem győzte meg maradéktalanul az uralkodói pompa.

Merkel útja előtt tudatában volt annak, hogy nem lesz könnyű a londoni menet- írja Spiegel Online. A kancellárasszonynak muszáj volt valamit ígérnie a Cameronéknak az EU megreformálásával kapcsolatban, viszont nem túl sokat, hogy később el tudjon számolni Brüsszelnél. Ugyanakkor Berlinnek számításba kellett vennie, hogyha nem csitítja le valamelyest a brit eurószkeptikusokat (vagyis nem ígér meg valamennyi reformot), akkor az akár az uniós referendum végkimenetelét is befolyásolhatja, nem éppen a németek számára kedvező módon. És végezetül itt van a pártcsalád alapú preferencia is, vagyis a Merkelnek oly kedves konzervatív európai tengely vissza,- illetve helyreállítására tett kísérlete: látogatás Londonban Cameronnál, vagy éppen Nicolas Sarkozy francia exelnök berlini fogadása.

A londoni látogatás első nagy állomása a Royal Gallery volt, ahol az angol parlament mindkét házának együttes ülése előtt mondhatta el a német kancellárasszony beszédét (videó itt), fontos kiemelni, tökéletes angolsággal. Német méltóságnak utoljára 1986-ban volt része hasonló fogadtatásban (Willy Brandt személyében német kancellár utoljára 1970-ben), amikor Richard von Weizsäcker egykori NSZK-elnök ugyanezen a szent helyen mondhatta el azóta híressé váló szavait: „Nagy-Britanniának nincs szüksége bebizonyítani európai elköteleződését.”

Miután Merkel kiemelte a német és az angol nép között meglévő sokszínű és történelmileg fontos kapcsolatot, megemlékezett a berlini fal leomlása utáni londoni látogatásáról, továbbá a Hyde Parkban található Speakers’ Corner varázslatos miliőjétől, végezetül azonban világos mondattal üzent azoknak, akik az európai szerződések módosítását vetítették előre látogatásának következményeként.

„Az utóbbi napokban úgy értesültem, hogy egyesek igen nagy elvárásokat támasztanak a mai beszédhez. Vannak, akik azt várják ettől a beszédtől, hogy az olyan alapvető reformok előtt fogja meg nyitni az utat, amelyeket – állítólag vagy ténylegesen – brit részről elvárnak. Sajnálom, de ők csalódni fognak. Szintén tudomásomra jutott, hogy mások épp az ellenkezőjére számítanak, arra, hogy kereken kimondjam itt Londonban: Európa többi része nem kész bármilyen áron benntartani Nagy-Britanniát az unióban. Nos, ezt a várakozást is el kell oszlatnom.”

Merkel nem zárkózott el az EU reformjától, azt azonban apránként, kis lépésben képzeli el, a nagy felhajtással járó brit elképzeléssel, vagyis a szerződésmódosítással ellentétben. Ehhez ideológiai támaszként nem is lehetett volna jobb fogódzót bevetni német részről, mint Winston Churchillt: „ha tökéletesek akarunk lenni, sokat kell változnunk.” Mindez a gyakorlatba átültetve a bürokrácia méretének csökkentését, több versenyképességet, és Brüsszel szerepének a szükséges szintre való minimalizálását jelenti a kancellárasszony olvasatában.

A ködös ígéretek mellett kritikák, illetve elvárások is elhangoztak a két kamara előtti beszédben. „A pénzügynek a közjót kellene elősegítenie”- mondta el Merkel, utalva a londoni City szerepére, illetve a britek várható kimaradására a tervezett európai bankunióból. Szintén előjött a Snowden-botrány után előtérbe kerülő közös európai adatvédelem kérdése, melyet uniós irányelv szintjén kívánnának szabályozni, ami akár kihatással lenne a brit titkosszolgálat, a GCHQ tevékenységeire is (talán még emlékszünk, hogy az amerikai mellett a brit nagykövetség is lehallgatta a komplett német kormányzati negyedet).

Összességében kijelenthetjük, hogy Merkel nem fogalmazott túl egyértelműen az uniós irányváltásokkal és reformmokkal kapcsolatban. Annyi bizonyos, hogy Németországnak komoly érdeke, hogy Nagy-Britannia ne térjen vissza a fényes elszigeteltség-politikához, amiért hajlandó lenne áldozatokat is hozni, ám nem túl sokat. A kis lépések politikáját valló Merkel ismételten nem cáfolt magára, az apránként haladó reformok terve azonban nem biztos, hogy megfelel a brit többség igényének.