Elmaradt az Irán elleni katonai akció

Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a – szavai szerint – keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen.

Az elnök Truth Social közösségi oldalán washingtoni idő szerint hétfőn délután megjelent bejegyzésében az Iránnal zajló „komoly tárgyalásokra” hivatkozva jelezte, hogy eleget tesz a három arab állam vezetőjétől érkezett kérésnek.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy az arab szövetségeseknek az a véleménye, hogy olyan megállapodás készül, ami az Egyesült Államoknak, valamint a Közel-Kelet minden államának is „nagyon elfogadható” lesz, és magában foglalja azt, hogy Irán nem jut atomfegyverhez.

„Utasítottam Pete Hegseth hadügyminisztert, Daniel Caine-t, az egyesített vezérkar főnökét és az Egyesült Államok hadseregét, hogy nem indítjuk meg a tervezett támadást Irán ellen holnap, ugyanakkor arra is utasítást adtam, hogy álljanak készen egy teljes és átfogó támadásra Irán ellen” – ismertette az elnök, hozzátéve, hogy a katonai akció megindul, amennyiben nem sikerül elfogadható megállapodást kötni.

Donald Trump nem sokkal internetes bejegyzése előtt, szintén hétfőn a The New York Post című napilapnak adott interjúban azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem tesz engedményt Iránnak, a megegyezésre rendelkezésre álló idő pedig fogytán van, és Irán „tudja, hogy mi fog történni hamarosan”.

Még vasárnap fehér házi illetékesek azt közölték, hogy az elnök keddre összehívta nemzetbiztonsági kabinetjét.

Az Egyesült Államok hadseregének Középső Parancsnoksága (CENTCOM) hétfőn közzétett frissített adatai szerint az iráni kikötőkre érvényben lévő blokád jegyében visszafordított hajók száma 85-re emelkedett. A Közel-Keletért is felelős irányítási törzs egy nappal korábban még 81 visszafordított hajóról tett bejelentést.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Magasabb adóterhet kap a Mol augusztustól

A törvényjavaslat kiterjeszti a kőolajtermék-előállító különadóját a 2 és 5 amerikai dollár közé eső árkülönbözetre, illetve a 2027. adóévre is. Az intézkedés idén 6,25 milliárd forinttal, jövőre pedig újabb 15 milliárd forinttal javítja a költségvetési egyenleget.

Read More »
sherlockrehab.hu

Tévhitek a gerincsérvről (x)

Számos tévhit kötődik a gerincsérvhez. Sokan azonnal a legrosszabbat feltételezik, holott számos félreértés övezi ezt az állapotot. Részben a média, részben a tévesen értelmezett tanulmányok gerjesztik ezt az aggodalmat.

Read More »