A kiáltvány aláírására buzdít a Székely Nemzeti Tanács

A székelyek nagy menetelésén elfogadott kiáltvány aláírására buzdított kedden Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a cél az, hogy legalább 150 ezren lássák el kézjegyükkel a dokumentumot.

Az SZNT felhívásában Izsák Balázs emlékeztetett, hogy két héttel ezelőtt hirdették meg a kiáltvány aláírási akcióját, és eddig négyezer emberhez jutott el a kérésük, ami – mint írta – kevés. Szerinte legalább 150 ezren kellene aláírják, vagyis ahányan részt vettek a megmozduláson.

„Jó lenne, ha magyarok százezrei értenék meg: nem pusztán a kiáltvány újbóli megerősítéséről van szó, hanem seregszemléről, és annak a mozgalmi potenciálnak a felerősítéséről is, amellyel a székely autonómia törekvést továbbépíteni lehet Székelyföldön és szerte a nagyvilágban” – olvasható a felhívásban.

Izsák Balázs arra kéri a székelyek menetének minden résztvevőjét, a támogató szervezeteket és mindazokat, akik rokonszenvvel követték az eseményt, hogy írják alá a rendezvény kiáltványát a www.autonomia.ro honlapon, és mozgósítsanak másokat is az aláírásra.

Kitekintő / Maszol.ro / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »