Szabad az út: illegális bevándorlók is jogosítványhoz juthatnak

A főváros demokrata vezetése lehetőséget adna a jogosítvány megszerzésére, ehhez azonban néhány korlátozás is párosulna.

Washington D.C. demokrata párti polgármestere, Vincent C. Gray még novemberben kézjegyével látta el azt a városi tanács által elfogadott indítványt, amely az illegális bevándorlókat juttatná jogosítványhoz – írja a The Washington Post. A Maryland és Kalifornia államokban már működő szabályozáshoz hasonló várhatóan jövő májusban lép hatályba.

Egy 2005-ben elfogadott törvény alapján azonban azok a személyek, akik nem tudják semmilyen módon igazolni amerikai állampolgárságukat, nem használhatják azonosítójukat hivatalos célokból szövetségi szinten. Így például nem léphetnek be szövetségi hivatalok épületeibe, nukleáris létesítményekbe, de a megszerzett jogosítvány a kereskedelmi repülőgépekre való felszállásra sem jogosítaná fel tulajdonosaikat.

Az USA belbiztonsági minisztériuma egyébként még el sem kezdte az említett törvény alkalmazását, ám úgy nyilatkoztak, hogy a jövő év elejére konkrét tervekkel állnak elő ezzel kapcsolatban.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »