Tovább tombol a „román ősz”

Nyolcadik hetébe lépett az a tüntetéssorozat, amelyet az „arab tavasz” mintájára „román őszként” emleget a bukaresti sajtó. A verespataki bányaberuházás ellen szeptember elseje óta minden vasárnap több tízezren vonulnak az utcára Románia nagyvárosaiban, az utóbbi hetekben pedig több más, az altalajkincsek kiaknázást célzó projektet ellenezve vidékiek százai is megmozdultak. A kormányerők továbbra sem szándékoznak eleget tenni a polgári akaratnak, úgy tűnik, mostanra az rendőri erőszak meglebegtetésétől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a két évtizede példátlan protestmozgalmat.

Múlt vasárnap újra tízezrek meneteltek Bukarest utcáin annak a másfél hónapja tartó tüntetéssorozatnak a keretén belül, amely az erdélyi Verespatakra tervezett aranybánya nyitása ellen foglalt állást. Mint arról korábban beszámoltunk, a szikrát az a törvénytervezet jelentette, amely különleges kitermelési jogokat ruházna a kitermelő Rosia Montana Gold Corporationre (RMGC). A tiltakozók nemcsak a ciántechnológiás bányászat által előidézendő hatalmas környezetvédelmi veszélyre hívják fel a figyelmet, de kifogásolják az elmúlt két étized kormányainak korrupt jelegét is. A verespataki ügy országos jelentősége épp abban rejlik, hogy egy példában összpontosítja a közérdeket elhanyagoló, jó kormányzásra képtelen, korrupt és arrogáns bukaresti elitek minden hibáját.

A tüntetések nemcsak a nagyvárosi lakosságot mozgatják meg, de a mindenkori kormányok által manipulálhatónak és megvásárolhatónak hitt szegényebb vidéki körzetek lakosságát is. Az állampolgárok ezen rétegét azonban nem pusztán a távoli Verespatak kavarja fel igazán, hanem a portáik alatt elhelyezkedő palagáz kitermelésére tett kísérletek. A palagáz a hagyományos gázrétegeknél mélyebben helyezkedik el, ezért a hagyományos kitermelési technológiák számára elérhetetlen. Románia több régiójában külföldi cégek ún. repesztési technikával próbálkoznak hozzáférni az értékes erőforráshoz.

Múlt héten több, az ország keleti részén elhelyezkedő kistelepülésen vonultak utcára a helyi lakosok, a környékükön tervezett felderítési munkálatok ellen tiltakozva. A többnyire idős falusiakból álló csoportok a Chevron amerikai cég munkagépeit próbálták megakadályozni abban, hogy elkezdjék a föld mélyén található gázrétegek felderítését. Az ortodox egyház támogatását élvező helyiek attól félnek, a munkálatok során használt toxikus anyagok megmérgezhetik kútjaikat, a repesztési technika pedig megsokszorozhatja a térségben tucatszámra előforduló kisebb földrengéseket.

Ahelyett, hogy párbeszédet kezdeményeztek volna, a hatóságok a csendőrség bevetése mellett döntött, a erőszakos fellépésnek több sérültje is lett. A nagyvárosokban tüntetők hamar szolidaritást vállaltak a vidékiekkel, a palagáz-kitermelés elutasítása már a kezdetek óta a Verespatak-tüntetések napirendjén volt, az összhang így könnyen érthető.

A kormányzat nemcsak a Bukaresttől távol eső rurális környezetben fenyegetőzik csendőri erőszakkal, ám egy összehangolt médiahadjárat révén megpróbálja a városi demonstrálók elleni agresszió előtt is megnyitni az utat. Az elmúlt napokban vezető politikusok, az egyébként ősellenségekként számon tartott baloldali miniszterelnök és jobboldali kormányfő is kemény hangot ütött meg, egy bizonyos „vörös vonalat” emlegetve, amelyet a tüntetőknek nem szabadna átlépniük.

A megmozdulások egyébként eddig mindig példaértékűen zajlottak, nem adva okot a csendőrség beavatkozására. A rendfenntartó szervek eddig végig professzionálisan és támogató módon viselkedtek az utcára vonulókkal szemben, ám egy szúrós belügyminisztériumi ukáz nyomán múlt vasárnap már sokkal fagyosabb volt a hangulat a csendőrök és a demonstrálók között, igaz incidensekre még így sem került sor.

A szociálliberális kormány médiahadjáratában egyetlen incidensre támaszkodik, erre építkezve próbálja meg kihúzni a talajt a mozgalom alól. Múlt csütörtökön néhány felháborodott polgár megrongálta a verespataki beruházás egyik nagy lobbistájának, Daniel Barbu kulturális miniszternek az autóját, ezzel elindítva egy teljesen aránytalan kormányzati hisztériát. Több magas rangú politikus is újfasisztának meg anarchistának titulálta a tüntetőket. Több elemző is úgy értékelte, a Victor Ponta vezette kormány szándékosan próbálja provokálni utcára vonulókat, hogy így nyissa meg az utat egy esetleges karhatalmi beavatkozás előtt.

Az ilyen extrém eszközökön kívül a koalíciós kormány nem igazán rendelkezik valós megoldásokkal. A kezdeti tanácstalanság után sem sikerült megnyugtató politikai válaszokat találniuk: a kormányfő hosszú ideig egy már-már skizofrén kettős beszéddel próbálta összezavarni a bányaberuházás ellenzőit, majd nyíltan a RMGC oldalára állt. A kisebbik koalíciós partner a Nemzeti Liberális Párt merő opportunizmusból a tüntetők oldalára állt, ám egyértelműen nélkülözi azt a fajta erős elvi elkötelezettséget, amellyel szabotálhatná a szociáldemokrata partner terveit.

Ez jól látszik a verespataki törvénytervezet vizsgálatára létrehozott eseti bizottság munkáján is. Több hétes meghallgatás-maraton után a bizottság kormánypárti tagjai teljesen átrajzolták a javaslat arculatát, ám úgy, hogy tartalmi szempontból semmit nem változtattak rajta. Bár kivették a RMGC-re való utalásokat, s így formálisan egy a nemesfém-kitermelésre vonatkozó általános jogszabályt alkottak meg, de már első olvasatra kiderül, hogy továbbra is egy Romániában oly gyakori, magánérdeknek dedikált törvényről van szó.

Az eseti bizottság munkája során egyébként megszámlálhatatlan mennyiségű ellenérvvel szembesült, a Román Akadémia szakértőitől, az ortodox egyházig a román társadalom számos szegmense fejtette ki ellenkezését. A honatyákra ez még sem gyakorolt túl nagy hatást: az érvek átgondolása helyett továbbra is a bizánci machinációk révén próbálják kezelni az ügyet. Az egyik leghitelesebb kritikus hangot, a Román Geológiai Intézet igazgatóját, például, a minap koholt vádak alapján simán kipenderítették hivatalából.

Nehéz megjósolni, hogy merre fejlődnek tovább az események. Victor Ponta eheti amerikai útja során úgy nyilatkozott, kormánya támogat mindenféle külföldi beruházást, így nem valószínű, hogy változás állna be a hatalmon lévők álláspontjában. Pedig legyen szó Verespatakról vagy épp a palagáz-kitermelésről, a beruházások sem gazdasági szempontból, sem környezetvédelmi szempontból nem előnyösek a román társadalom számára. Ugyanis a multinacionális cégeknek szinte ingyen elajándékozott altalajkincsek, és a helyükbe érkező ökológiai időzített bombák nem tekinthetőek kimondottan jó üzletnek. A román társadalom azonban huszonhárom éve először megmozdult, és kifejezte véleményét. A kormány önmagára nézve végzetes hibát követ el, ha ezt nem veszi figyelembe.