Mi vár Moszkva új polgármesterére?

Hamarosan kiderül, ki kerül Moszkva polgármesteri székébe. A választás tétje nagy, Moszkva Oroszország legjelentősebb városa, ami egyben azt is jelenti, hogy itt van a legtöbb megoldásra váró probléma. Számos egyéb kérdés mellett a bevándorlók magas száma, a közlekedés javítása, valamint a környezetvédelem is a következő polgármesterre vár.

Moszkva lakosság tekintetében Európa legnagyobb városa. Hivatalosan körülbelül 12 millió lakos él itt, ami kiegészülve 2-3 millió legális és illegális bevándorlóval, másfél millió ingázóval, valamint turistákkal és alkalmi itt tartózkodókkal elérheti akár a 17 milliót is. A város az ország fejlett, nyugati felén található, ezzel a kereskedelemben és a gazdaságban is hatalmas a jelentősége. Több mint 600 éve ez az orosz ortodox egyház központja, valamint egyetemeivel és színházaival a szellemi élet fővárosa is.

A hatalmas lakosság életét azonban nagyon nehéz zökkenőmentesen megszervezni. Minden látogató számára a legszembetűnőbb probléma talán a felszíni közlekedés lassúsága. Ezen a téren Moszkva minden világ ranglistát vezet. A TomTom holland GPS gyártó cég szerint egy átlagos út hosszát a városban fél órával hosszabbítják meg a forgalmi dugók, ezzel öt napot vesznek el egy átlagos vezető életéből. 

A gond alapvetően nem a járművek magas számával van, hanem inkább az utak minőségével és elrendezésével. Például New Yorkban majdnem háromszor akkora az ezer főre jutó autók száma, mint Moszkvában, mégsem áll egész nap a forgalom. Ráadásul hiába szélesítik az utakat, a helyzet évről évre egyre rosszabb. Jelenleg az átlagos haladási sebesség csupán 22 kilométer óránként.

A közlekedéssel szoros összefüggésben áll a levegő minőségének romlása. Moszkva –összehasonlítva más nagyvárosokkal- ebben már nem áll első helyen, melyet nagyrészt felhős időjárásának köszönhet. Ez ugyanis számos veszélyes gáz terjedését megállítja. A város vezetése hatalmas összegeket költ a környezeti károk mérséklésére, melyeket a közlekedés mellett főként az ipari termelés okoz. Ez az összeg évente elérheti a 100 millió dollárt is. A legújabb célkitűzés, mely javíthat a jelenlegi helyzeten, az a környezetbarát import autók behozatalának növelése.

A bevándorlók kérdése is megoldásra vár. A regisztrált bevándorlók száma 1,7 millió, azonban egyes becslések szerint 2-3 millióan tartózkodnak a városban. Legtöbbjük illegális munkát végez, takarítóként, utcaseprőként, vagy bolti eladóként.  A tartózkodási engedélyt sokszor csak utólag szerzik meg- ha egyáltalán megszerzik. Valószínűleg a nagy bevándorlással addig kell küzdenie Moszkvának, amíg ennyire hatalmas az életszínvonalbeli különbség a főváros és az ország egyéb részei között.

A  moszkvaiak viszonyulása a bevándorlókhoz talán még nagyobb gond, mint a gazdasági hatások, ugyanis a xenofóbia egyre nagyobb méreteket ölt a fővárosban. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a moszkvaiak csupán 8 százaléka véli úgy, hogy nincs probléma a beilleszkedni tudó, oroszul beszélő bevándorlókkal. 32 százalék egyáltalán nem ért egyet a bevándorlás törvényességével, 12 százalék szerint túl sok van a migránsokból, 11 százalék pedig úgy véli, nem hagynak munkát a helyi lakosoknak. A helyzeten nem javít az a tény sem, hogy az idei bűncselekmények felét bevándorlók követték el.

A Ria Hírügynökség a következő polgármester egyik legnagyobb feladatának a tisztviselői állások nyitottabbá tételét tartja. Ez ugyanis a mai napig hierarchikusan működik, a túlzott bürokrácia miatt pedig sokszor nagyon lassan is. Ha ezen javítanának, nagyban nőne a szolgáltatások minősége is.

Ezek természetesen csak a legszembetűnőbb problémák, amikkel Moszkva leendő polgármesterének meg kell küzdenie. Ott van még számos egyéb feladat mellett a korrupcióval, a bűnözéssel való harc, az épületvédelem, valamint a turizmus fejlesztése. Azonban ha a a legnagyobb gondokkal sikeresen veszik fel a harcot, azzal egy jelentősen élhetőbb várost tudnak kialakítani Moszkva lakosai számára.

Balogh Eszter

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »