A japán miniszterelnökkel is találkozhat Orbán

Abe Sindzo japán miniszterelnök tervei szerint részt vesz a visegrádi négyek, köztük Magyarország kormányfőinek júniusi Lengyelországi találkozóján – jelentette pénteken tokiói kormányzati forrásokra hivatkozva a Kyodo japán hírügynökség.

A Kyodo értesülései szerint Abe tervezett látogatásának egyik oka, hogy a Magyarország mellett Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát tömörítő Visegrádi csoport államai növelni szeretnék a hozzájuk érkező japán befektetések mértékét.

Ezzel párhuzamosan a régióban már jelenleg is komoly befektetésekkel jelen lévő Japán szorosabb kapcsolatra akar törekedni Kelet-Közép- és Kelet-Európával, ahol a közelmúltban a szigetországgal egyre kézzelfoghatóbb gazdasági és politikai rivalizálásba kezdő Kína vezetői folytattak élénk gazdaságdiplomáciát.

A japán gazdaság talpra állításán fáradozó Abe decemberi hivatalba lépése óta elődjeinél aktívabb diplomáciát folytatott, és több olyan régió – többek között Délkelet-Ázsia és Afrika – felé tett lépéseket, ahol Kína befolyása erősödött a közelmúltban. Az ugyanakkor valószínűtlen, hogy Tokió és Peking rivalizálása Kelet-Európára is kiterjedjen.

A hírügynökség magas rangú külügyminisztériumi forrása szerint Abe részvételét még egyeztetik. A névtelenül nyilatkozó diplomata azt is hozzátette, hogy Japán fontos területként tekint a visegrádi országok régiójára.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »