Váratlanul nagy hadgyakorlatot rendelt el Putyin

Váratlan hadgyakorlatot rendelt el csütörtökön az orosz államfő a Fekete-tenger térségében – erősítette meg Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.   

A gyakorlatban az ukrajnai Krím-félszigeten lévő Szevasztopolban és az oroszországi Novorosszijszkban állomásozó hadihajók és a légierő egységei vesznek részt – közölte Peszkov.

A szóvivő hozzátette, hogy 7 ezer fősnél kisebb létszámú hadgyakorlatot a nemzetközi gyakorlat szerint nem kell előre bejelenteni a partnereknek, így a NATO-nak sem.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »