A háromszéki RMDSZ-es vezetők és polgármesterek részt vesznek a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen és a demonstráció szervezésében is besegítenek – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke.
A politikus annak ellenére tette ezt a bejelentést, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnöke közölte: az RMDSZ sem szervezőként, sem társszervezőként nem vesz részt a rendezvényen.
Tamás Sándor azzal érvelt, hogy erről nem született testületi határozat az SZKT ülésén. Így jómaga, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, illetve több háromszéki RMDSZ-es elöljáró is elmegy a marosvásárhelyi megmozdulásra, bár nem értenek egyet azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt, akárcsak novemberben a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetést, a március 10-i demonstrációt is megpróbálja kisajátítani.
„Ez nem korrekt dolog, de a megmozdulásra elmegyünk és a helyi szervezésben is részt veszünk” – magyarázta Tamás Sándor, aki elmondta, hogy a múlt héten a kézdiszéki polgármesterek találkozóján jelen volt Izsák Balázs, az SZNT elnöke, akivel egyeztettek erről. Ezt erősítette meg az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, Antal Árpád is, aki a Maszol.ro hírportálnak elmondta, hogy eddig is támogatott minden autonómiához kapcsolódó kezdeményezést, és jelen lesz a március 10-i, marosvásárhelyi tüntetésen is.
Kelemen: a tüntetés rontja az autonómia esélyeit
Korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és erre a napra a Székelyföldnek területi autonómiát követelő demonstrációt hirdetett Marosvásárhelyre. A kezdeményezéshez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozott.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke az SZKT ülésén kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló. Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll amögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval – , de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson.
Kelemen Hunor – Markó felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezető testületei is. „Az RMDSZ nem lesz az SZNT, vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.
Kitekintő / Maszol.ro