Szlovákia az uniós támogatások szégyenpadján

Brüsszelben az Európai Bizottság Szlovákiával szemben alkalmazta az egyik legerősebb pénzügyi szankciót: sorozatban, gyors egymásutánban három ízben állította le az uniós támogatások kifizetését – figyelmeztet Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja (MKP) alelnöke.

Három operációs programban is felfüggesztették  a jogosnak vélt támogatások teljesítését. Emellett széleskörű átvilágítás veszi kezdetét, amely a többi operációs programot, szakterületet is érintheti.A Közlekedési Operációs Programban 44 millió euró kifizetését tagadta meg a brüsszeli bizottság, a közlekedési tárca mai és előző vezetése pedig azon veszekszik, kinek a hibájából.

90 milliónyi támogatást a Foglalkoztatottság és Szociális Felzárkóztatás Operációs Program keretében fagyasztottak be, 43 milliót pedig a Környezetvédelmi Operációs Program keretében tartanak vissza. Ez eddig körülbelül 177 milliót tesz ki, vagyis az idei költségvetés tavaly decemberi, utolsó kiigazításának 68 százalékát. Tetemes összeg ez, régi pénznemben kifejezve 5,3 milliárd korona.

Tavaly és tavalyelőtt hasonló lépéshez folyamodott az Európai Bizottság Romániával és Bulgáriával szemben. Nekik is megvágta a támogatási keretüket, mert visszaéltek a helyzettel, szabálytalanul használták fel az uniós támogatás jelentős részét. Talán nem véletlen, hogy az uniós támogatások felhasználása terén is éppen ez a három ország a sereghajtó (Szlovákiával együtt), hosszabb távon az unió 27 országa közül a leggyengébben teljesít.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »