Európai pergőtűz: London marad, vagy távozik az unióból?

A brit és európai politikai élet január 22-ére vár. David Cameron brit miniszterelnök ekkor fogja ugyanis megtartani régóta várt beszédét, amelyben részletesen felvázolja a szigetország kormányának jövőbeli Európa-politikáját. A várakozás azonban nem akadályozta meg a brit és nemzetközi szereplőket abban, hogy kifejezzék véleményüket a kérdéssel, illetve a beszéd várható tartalmával kapcsolatban.

Volt egyszer egy brit miniszterelnök, aki 1988-ban, a bruges-i Európa-kollégiumban tartott egy beszédet. A miniszterelnököt Margaret Thatchernek hívták, beszéde pedig a teljes európai elithez szólt.

A Vaslady az Európa-kollégiumban helyet foglaló hallgatósága előtt éles kritikával illette a hatásköri szinten egyre inkább terjeszkedő Európai Közösségeket, hosszú időre meghatározva ezzel a britek Európához való hozzáállását.

Nem azért szorítottuk korlátok közé az állam hatalmát Nagy-Britanniában, hogy utána ugyanezt a hatalmat európai szinten lássuk viszont, egy európai szuperállam keretein belül, amely Brüsszelből gyakorolja újonnan szerzett hatalmát.

A beszéd óta 25 év telt el, a miniszterelnök személye változott, ám az alapprobléma változatlan. Január 22-én David Cameron brit miniszterelnök Hollandiába utazik, ahol Hága városában megtartja régóta várt – és már többször elhalasztott – beszédét, amelyben felvázolja az Egyesült Királyság jövőbeli Európa-politikáját.

A beszéd során várhatóan említésre kerül több fontos kérdés is. Például hogyan képzeli el a Konzervatív Párt Nagy-Britannia helyét az EU-n belül, s egyáltalán, milyennek képzeli a brit vezetés a jövő Európai Unióját? Amire pedig az euroszkeptikus brit tömeg leginkább kíváncsi: lesz-e referendum a brit EU-tagságról, s ha igen, mikorra várható?

David Cameron szavai egyaránt fognak szólni az amerikai elnöknek, aki európai érdekeltségének jövője miatt aggódik; a német kancellárnak, aki az Európai Unió jövője miatt aggódik; illetve a brit euroszkeptikusoknak, akik Nagy-Britannia szuverenitásáért aggódnak.

„Különleges kapcsolat”

Egy erős pozíciókkal rendelkező Nagy-Britannia nem csupán a brit kormány számára bír jelentőséggel. Ezt támasztja alá Philip Gordon, az amerikai Külügyminisztérium vezető tisztségviselője is, aki január 9-i londoni látogatása során tett fontos kijelentéseket a brit Európa-politikára nézve.

Gordon reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió képes lesz rendezni belső nézeteltéréseit, és a közös kihívásokra reagálni. Úgy nyilatkozott: bár az Egyesült Királyság mindig kulcsfontosságú szövetségese lesz az Egyesült Államoknak, s kizárólag rá tartozik saját érdekeinek meghatározása, Amerikának érdekében áll egy erős brit hang jelenléte az Európai Unióban.

Fejlődő kapcsolatunk van az Európai Unióval, mint intézménnyel, amely egyre nagyobb hanggal rendelkezik a világban. Szeretnénk egy erős brit hangot látni ebben az EU-ban. Ez Amerika érdeke. Szívesen látnánk egy kifelé tekintő uniót, amelynek Nagy-Britannia is tagja.

Nick Clegg liberális demokrata miniszterelnök-helyettes január 10-i rádiószereplésekor reagált a külügyminisztériumi tisztviselő nyilatkozatára.

Az amerikaiak az 1950-es évek óta mondják, hogy Nagy-Britannia és a britek, illetve Amerika közti „különleges kapcsolat” részben azon a tényen alapul, miszerint amerikai barátaink számára azért vagyunk értékesek, illetve a pekingiek és tokióiak számára azért vagyunk fontosak, mert büszkén magaslunk ki a saját régiónkban.

Ha vezető szerepet akarsz betölteni a világban – és amiben dolgozunk, az egy globalizált környezet – az első dolog, amit tenned kell, hogy a saját vidékeden légy erős. Úgy vélem, erre utalnak.

Diplomáciai pergőtűz Európából

A brit vezetés sorra kapja Európából a figyelmeztetéseket: rossz irányba tart, amikor az uniós alapszerződés módosítására törekszik, valamint rosszul tenné, ha kilépne az EU-ból, mivel az negatív hatással lenne mind a szigetországra, mind pedig az unióra.

Az elmúlt hetek egyik ilyen nyilatkozata a norvég külügyminiszter részéről érkezett, aki arra az euroszkeptikusok által gyakran emlegetett elméletre reagált, amely szerint a britek az EU-tagságot EFTA-tagságra (Európai Szabadkereskedelmi Övezet) cserélhetnék.

Espen Eide december 23-án egy, a brit BBC Radio 4 stúdiójában lezajlott beszélgetés során óvatosságra intett egy esetleges kilépés tervével kapcsolatban, felhívva a figyelmet, hogy Norvégia viszonya az Európai Unióhoz korántsem olyan előnyös, mint amilyennek azt az EU-tagság ellenzői lefestik.

nincs szerepük az egyeztetések során… nincs ráhatásuk, nincs befolyásuk, nincs elszámoltathatóság. Magyarán ez szabályozás, képviselet nélkül.

Hasonlóan vélekedett Angela Merkel német kancellár legfőbb politikai szövetségese, Günther Krichbaum is, aki a német kereszténydemokraták (CDU) egyik vezető politikusa.

Néhányan azt állítják, Svájc figyelemre méltó pozícióban van. Ezt nagyon is kétlem: Svájcnak szüksége van az Európai Unióra, de nem képes befolyásolni a politikai folyamatokat az EU-n belül. Ez nagy probléma.

Krichbaum éles kritikát fogalmazott meg a britek tervezett Európa-politikájával kapcsolatban is: felszólította a brit vezetést, hogy ne zsarolja Európa többi részét.

Nem tudsz úgy politikai jövőt teremteni, ha más államokat zsarolsz. Ez nem segít Nagy-Britannián. Az országnak egy stabil Európára van szüksége, és működőképes piacokra.

Krichbaum állítása szerint David Cameronnak az uniós alapszerződések gyors, és a brit érdekeknek megfelelő módosítását célzó terve semmiképpen sem lehet működőképes. Kifejtette, hogy egy új módosító szerződés előkészítése a tagállami érdekek „Pandora-szelencéjét” nyitná fel, s mindössze egy hosszú évekig húzódó tárgyalássorozatot eredményezne.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a ír soros elnökséget megnyitó rendezvényen szólt hozzá a témához. Ennek során arra kérte az Egyesült Királyságot, hogy maradjon az Európai Unió „aktív, teljes és vezető” tagja.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ebben a félévben betöltő Írország miniszterelnöke, Enda Kenny is kinyilvánította véleményét a kérdésben, „katasztrofálisnak” nevezve Nagy-Britannia EU-ból való kilépésének lehetőségét.

Belföldi hangok

Az euroszkeptikusok részéről erőteljes nyomás nehezedik belföldön a Cameron-kormányra: a Guardian brit ellenzéki napilap legfrissebb közvélemény-kutatása szerint ha másnap népszavazást tartanának az Európai Unió kérdéséről, a válaszadók több, mint fele (51 százalékuk) a kilépés mellett voksolna. A felmérés szerint a megkérdezettek mindössze  40 százaléka szavazna a maradás mellett.

A brit miniszterelnök emellett kénytelen azzal is szembenézni, hogy saját pártján belül egyre egyértelműbben tapasztalható a szakadás EU-pártiak és euroszkeptikusok között. Az elmúlt év során több alkalommal is volt példa rá, hogy az unióhoz fűződő kérdésekben jelentős számú tory képviselő szavazott a hivatalos irányvonallal szemben. A toryk radikálisabb szárnya egyre merészebb, és nem fél szembemenni a miniszterelnökkel.

A leginkább euroszkeptikus hangok a Konzervatív Párton belül nem tartják elegendőnek David Cameron hatáskör-visszaszerzésre vonatkozó terveit, számos képviselő egy „kint-bent” népszavazáshoz ragaszkodik a tagságot illetően.

A kevésbé merész elképzelések sem ütik meg a teljesíthetőség mércéjét: a radikális toryk számára a minimum egy tisztán a kereskedelmi együttműködés szintjére visszasüllyesztett brit-EU kapcsolat lenne.

A koalíciós kapcsolatokra sincsen jó hatással az „Európa-kérdés”: a liberális demokrata koalíciós partnerek hagyományosan a leginkább EU-pártiak a brit politikai életben, s nem nézik jó szemmel tben, s nem nézik jó szemmel az euroszkepticizmus térnyerését tory partnereik körein belül. 

Nick Clegg liberális minizterelnök-helyettes az elmúlt pár hétben két alkalommal is arra figyelmeztette konzervatív partnerét, hogy a briteknek az EU-ban a helyük. Ezek közül az egyik alkalom a január 10-i rádiós megjelenése volt, amelyről korábban már esett szó.

Clegg ezt megelőzően december 26-án a Guardiannak adott interjút, reagálva David Cameron várható terveire Nagy-Britannia és az EU viszonyát illetően. Ebben kiemelte: a briteknek nem szabad alábecsülniük szerepüket az integráción belül, mert rendelkeznek azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel befolyásolhatják az európai döntéshozatalt. Ezzel azokra a belföldi reakciókra kívánt válaszolni, miszerint az EU-ban Nagy-Britannia feje felett döntenek, így a kilépés maradt az egyetlen út London számára.

Azonban a miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a jelenlegi brit-európai válsághelyzetben a brit kormánynak inkább a krízishelyzet megoldásában kellene segédkeznie, ahelyett, hogy a helyzetet saját tagságának újratárgyalására használja fel. (David Cameron határozott célja, hogy a Lisszaboni Szerződés a fiskális unió felé történő módosítása esetén a britek bizonyos hatáskörök nemzeti szintre való visszahelyezését követelnék, támogatásukért cserébe.)

Nick Clegg figyelmeztetett, a különutas stratégia, amelyet Nagy-Britannia jelenleg képvisel, meredeken szembemegy a szigetország sikeres európai szerepvállalásával az elmúlt évtizedek során.

Minden olyan ponton, ahol válaszút előtt álltunk, hogy Nagy-Britannia visszavonuljon vagy vezessen, amikor az utóbbit választottuk, magunkat és másokat is mindig megleptük, hogy milyen sikeresen is tudunk vezetni.

Drámai fordulópont lenne nem csupán évtizedek, hanem évszázadok brit részvételének és vezetői tevékenységének szempontjából, ha hirtelen kilépnénk az egész európai vállalkozásból.

Nem Nick Clegg az egyetlen Nagy-Britannián belül, aki figyelmeztetni próbálja a brit miniszterelnököt. Európa-párti Lordok egy csoportja számos alkalommal jelezte David Cameron számára, veszélyes játékot űz az uniós hatáskörök kapcsán.

Lord Kerr a Guardian ellenzéki lapnak nyilatkozva elmondta: aggódik, hogy Cameron „véletlen kivezeti Nagy-Britanniát az EU-ból”, mivel félreérti, mennyire készek a többi tagállam vezetői arra, hogy elfogadják a brit kormányfő követeléseit egy lazább uniót illetően.

Lord Heseltine pedig a Financial Times-szal készült interjújában jelezte, a miniszterelnök elköteleződése egy olyan referendum mellett, amely kapcsán túl sok az ismeretlen tényező (még nincsenek tárgyalások, nem tudni, mennyi időt vesznek igénybe, ezeknek nem egyértelmű a végkimenetele), felér egy „felelőtlen zsákbamacskával”.

A Lord emellett jelezte, a helyzet által keltett bizonytalanság visszavetheti az országba irányuló beruházások mértékét. Hasonló üzenetet fogalmazott meg Nagy-Britannia tíz vezető üzleti személyisége is.

Természetesen euroszkeptikusabb hangvételű nyilatkozatok is születtek. George Osborne pénzügyminiszter, válaszul a Németországból érkező kritikákra, konkrétan figyelmeztetett: ahhoz, hogy Nagy-Britannia tagja tudjon maradni az Európai Uniónak, az EU-nak változnia kell. Ezzel alátámasztotta a miniszterelnök hasonló nyilatkozatait, aki újra kívánná tárgyalni a brit EU-tagság feltételeit.

Nigel Farage, az EU-ból való kilépést támogató UKIP (United Kingdom Independence Party) vezetője keményebben nyilatkozott. Szerinte Európa nem létfontosságú a brit üzleti élet szempontjából, és a briteknek az Európán kívüli világ felé is kell nyitniuk. Az Egyesült Államok nyilatkozatára pedig a következőképpen reagált:

Nemet mondtunk Amerikának Vietnamot illetően, és nemet fogunk mondani az EU-t illetően is, ha szóhoz engedik jutni az embereket.

Konklúzió

Eseménydús időszak van Nagy-Britannia háta mögött. Belföldön az euroszkeptikusok fejtik ki egyre merészebben véleményüket, ezzel gyakorolva az egyik oldalról egyre nagyobb nyomást David Cameron brit miniszterelnökre. Az elmúlt hetek jelentős különbségeként könyvelhető el, hogy a másik oldal is megfogalmazta véleményét a kérdésben. Belföldön az üzleti élet szereplői, néhány tekintélyes EU-párti Lord, és a koalíciós partner Liberális Demokrata Párt inti józanságra a kormányfőt.

Külföldről a „nagy testvér”, az Egyesült Államok figyelmeztette Nagy-Britanniát: a „különleges kapcsolat” nem feltétel nélküli, az USA-nak csak egy befolyásos pozícióban lévő Egyesült Királysághoz fűződnek érdekei. S az Európai Unión belül is Nagy-Britannia számos partnere óvta David Cameront az elhamarkodott döntésektől.

A brit euroszkeptikusok mindenesetre ráébredhettek pár tényállásra.

Egyrészt, jelen állapotában a brit euroszkeptikusok törekvései megvalósíthatatlanok. Az Európai Unió legvisszafogottabb ellenzője se áll meg kevesebbnél, mint egy tisztán gazdasági-kereskedelmi alapokra helyezett Európai Közösség.

A londoni német nagykövet, akit Jonathan Freedland, a Guardian kolumnistája idéz, jól összefoglalja a lényeget. Részéről egy dolog, hogy Nagy-Britannia nem vesz részt az euróövezetben vagy Schengenben, ezek mindig is önkéntes jellegűek voltak. A közös piachoz tartozó együttműködési területek kérdése teljesen más téma. „Nagy-Britannia nem válogathat tetszése szerint. Az EU többi tagállama ezt nem fogja tűrni,” fogalmaz. „A brit euroszkeptikusok meg akarják tartani az összes kedvező területet, és mindenki másnak meghagyni a előnyteleneket. Ezt nem lehet megtenni. Ha mindenki válogatna, összeomlana a közös piac.”

Másrészt, a brit euroszkepticizmus eddig nagyrészt azzal foglalkozott, hogy egy esetleges brit kilépésnek, egy „Brexit”-nek milyen hatásai lehetnek a szigetországra nézve. Arról a fontos kérdésről viszont megfeledkezett, hogy mindez hogyan befolyásolja majd Nagy-Britannia partnerségi viszonyait.

Az amerikai külügyminisztériumi képviselő, Philip Gordon fontos emlékeztetővel szolgált. Felelőtlenség azt gondolni, hogy a briteket az Európai Unióból kilépve az USA és a Brit Nemzetközösség tárt karokkal fogadja majd. Egyszerű világpolitikáról van szó: az Egyesült Királyság az EU részeként, és abban befolyással bíró tényezőként nagyobb erőt képvisel, mint önmagában.

Az Egyesült Államok nem az egyedüli világhatalmi tényező, amely érdeklődését vesztené egy egymagában álló Nagy-Britannia esetében. Jonathan Freedland egy történetet idéz ennek kapcsán:

Volt egyszer egy brit miniszterelnök, aki 1988-ban, a bruges-i Európa-kollégiumban tartott egy beszédet. A miniszterelnököt Margaret Thatchernek hívták, beszéde pedig a teljes európai elithez szólt.

A Vaslady az Európa-kollégiumban helyet foglaló hallgatósága előtt kijelentette, Nagy-Britannia Európához tartozik.

Hadd fogalmazzak világosan. Nagy-Britannia nem egy kényelmes, elszigetelt létezésről álmodik az Európai Közösség peremén. A sorsunk Európában van, a Közösség részeként.