Több ezer kórházi ágyat akarnak megszüntetni

Az szlovák egészségügyi tárca újabb kórházi ágyak megszüntetését tervezi. A Hospodárske noviny információi szerint mintegy 3000 ággyal kevesebb lenne.

Az azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt több mint 6000 kórházi ágy szűnne meg, mivel tavaly júliusban már 3300-al csökkentette a számukat a tárca, júliustól 156 osztály befejezte működését.

Jelenleg harmincezer kórházi ágy van.

Katarína Zollerová, a minisztérium szóvivője megjegyezte, ilyen tervei már az előző kormánynak is voltak, 6000 ágyat akart megszüntetni. Dušan Zachar, az INEKO gazdaságkutató intézet elemzője szerint a kórházi ágyak száma nálunk meghaladja az OECD-országok átlagát, tehát a terv nem veszélyezteti a betegellátást. A tárca cáfolja, hogy a kórházi ágyak megszüntetéséből akarja fedezni az orvosok béremelését. Ez azért merült fel, mert a miniszter az elmúlt hetekben két váratlan lépést is tett: csökkenteni akarja a mentőszolgálatoknak nyújtott állami támogatást, és kevesebb pénzt kapnának működtetésre az egészségbiztosítók. Az így megtakarított 23 millió euró az orvosok bérére menne, ezt nem cáfolta a minisztérium. Az emelésre azonban idén plusz 35 millió euró kell, a kórházak önerőből ezt nem tudják fedezni, ezért elbocsátásokra kényszerülnének.

Az orvosok februárban már magasabb fizetést kapnak. Peter Ottinger, a Kórházak Társulásának alelnöke szerint ha addig nem sikerül pénzt találni, két lehetőség van: vagy nem kapnak magasabb bért az orvosok, vagy a kórházak nem fizetik ki a közüzemi és egyéb számlákat. Ivan Uhliarik miniszter azt ígérte, januárt 15-ig nyilatkozik a pénzek ügyében, majd ezt egy héttel elhalasztotta. Az ágyak megszüntetésében ismét az Általános Egészségbiztosító vesz részt. A két magánbiztosító, a Dôvera és az Union erről nem tárgyal a tárcával. Az orvosi kamara elnöke, Milan Dragula arra figyelmeztetett, hogyaz ágyak megszüntetéséről a minisztérium, a megyék és az orvosok szakmai szervezeteinek közös tárgyalásán kellene dönteni, az egészségbiztosítóknak ebbe nemkellene beleszólniuk.

A kórházi ágyak számának redukálásáról, osztályok megszüntetéséről tavaly év végén már Iveta Radičová kormányfő is beszélt – ez lett volna a C-terv az orvosok tömeges felmondása miatt – még a szükséghelyzet kihirdetése előtt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek