Nem akarnak ortodox templomot Nyárádszeredán

Több ezer eurós kártérítést követel a  több mint 90 százalékban magyarok lakta nyárádszeredai önkormányzat tagjaitól a Maros megyei kormánymegbízott. Marius Paşcan prefektus néhány napja beperelte a nyárádszeredai önkormányzat tagjait.

Tizennégy képviselő azért áll majd bíróság elé, mert a kormánymegbízott szerint nem hajtották végre a város főterén található, ortodox egyház tulajdonában lévő telekre vonatkozó bírósági végzést. Ezt ugyanis az említett döntés szerint ki kellett volna venni a közterületi leltárból.

A tanácsosok számára nemrég kikézbesített törvényszéki idézés szerint Marius Paşcan a telekre vonatkozó bírósági döntésre hivatkozva fejenként 6000 eurós kártérítést követel a 13 tanácsostól, illetve Tóth Sándor alpolgármestertől. A kártérítési per november 25-én lesz a Marosvásárhelyi Táblabíróságon, ítélet még ugyanaznapra várható. Tóth Sándor szerint a prefektus azért gyakorol nyomást a testületre, hogy az illetékesek az ortodox egyház érdekei szerint járjanak el a telekügyben.

Az említett területet 2002-ben kormányrendelet révén minősítették parkká, az önkormányzat tagjai pedig arra hivatkoznak: nem áll módjukban megváltoztatni ennek a státusát, így nem nyilváníthatják az ortodox egyház magánvagyonává. Az alpolgármester szerint jogi szempontból különösen aggályos, hogy a prefektus nem az önkormányzatot, hanem személy szerint a tanácsosokat próbálja felelősségre vonni, a pénzbeli kártérítési igény pedig egyértelműen arra mutat, hogy a kormánymegbízott valójában nem a kérdés rendezését, hanem a magyar tanácsosok megfélemlítését és ellehetetlenítését akarja.

„Határozottan elítéljük a prefektus magatartását, és úgy látjuk, hogy az ilyen nyomásgyakorlás nemhogy közelebb, de egyértelműen távolabb visz az évek óta húzódó ügy rendezésétől” – szögezte le Nyárádszereda alpolgármestere.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek