A Polgári Platform történelmi sikere

Mind az urnazárást követő exit poll adatok, mind pedig a 35 százalékos feldolgozottság mellett közzétett hivatalos adatok egyértelműsítik a kormányzó Polgári Platform (PO) magabiztos győzelmét, mellyel az első olyan párt lesz Lengyelországban, mely elérte újraválasztását. A kisebbik koalíciós partner, a Lengyel Néppárt (PSL) is a vártnál jobban szerepelt, így könnyen elképzelhető, hogy a koalíció folytathatja munkáját. A nagy meglepetést a pár hónapja még mindössze egy százalék körül mért Palikot Támogató Mozgalma (RP) szolgáltatatta az alsóházi helyek közel tíz százalékát megszerezve. Ezzel szemben a nagy vesztesnek a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) tűnik, mely tovább zsugorodva csupán 8 százalék körüli eredményre volt képes. Továbbra is vannak azonban még kérdőjelek.

A TNS OBOP közvélemény-kutató exit poll adatai alapján – melyek az szavazófülkéből távozó voksolók megkérdezésén alapulnak – a Polgári Platform a szavazatok 39,9 százalékát szerezte meg, jelenlegi koalíciós partnere, a Lengyel Néppárt pedig 8,2 százalékot tudhat magáénak, mely utóbbi annál inkább meglepetés, egy darabig ugyanis az sem volt biztos, hogy a PSL eléri az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ezzel szemben az ellenzéki Jog és Igazságosság 30,1 százalékot tudhat magáénak, az exhibicionista Janusz Palikot vezette RP pedig 10,1 százalékkal könnyen a parlament harmadik legnagyobb pártjává válhat, miután a Baloldali Demokratikus Szövetség támogatottsága 7,7 százalékra zsugorodott. Ebben a felállásban a PO és a PSL elmúlt négy évben zökkenőmentesen, viták nélkül működő koalíciója kényelmes, 239 fős többséget tudhatna magáénak a 460 fős alsóházban, a Szejmben. De vajon ez lesz-e a valós végeredmény?

Nem végleges adatok, eltérések

A Nemzeti Választási Bizottság hajnal négy órakor közzétett adatai ennél valamelyest szűkebb sikert mutatnak, 35 százalékos feldolgozottság mellett. A választásra jogosultak közel 47 százalékát megmozgató eseményen ezek szerint a PO 36,5 százalékon áll, bár partnere, a PiS két százalékponttal jobban teljesített az exit poll adatokhoz képest. Parlamenti helyekre lefordítva így ez továbbra is elég egy szűk többséghez a döntéshozatalban.Egy másik közvélemény-kutató, másik televízió számára készült felmérése azonban magasabban méri az ellenzéki PiS-t. Bár ezek a kevésbé elfogadott adatok, ebben a felállásban a PO-nak egy harmadik koalíciós partner után kellene néznie, ami jelentősen megnehezítené a kormányzást.

Lehetséges partnerek

A PO nagy előnye azonban, hogy míg a PiS-től gyakorlatilag minden parlamenti erő elhatárolódik, addig a PO-val szinte mindenki hajlandó az együttműködésre. Radisław Sikorski külügyminiszter nyilatkozata alapján azonban Donald Tusk miniszterelnök és pártja elhatárolódik minden olyan erővel való partnerségtől, mely támogatja a narkotikumok fogyasztását. Ezzel gyakorlatilag kizárta a könnyű drogok legalizálását zászlajára tűző Palikottal való kooperációt.

Koalíciós kényszer esetén tehát csak a baloldali SLD marad lehetséges harmadik félként. Bár óvatosan tapogatózva pártközeli források megemlítették, hogy már vizsgálják a Grzegorz Napieralski vezette párttal való együttműködés lehetőségét, ez az opció azonban nem csak nagyban megnehezítené a kormányzást és a szükséges válságkezelő intézkedések keresztülvitelét, de jelentős támadási felületet is biztosítana az ellenzék számára. Arról nem is beszélve, hogy az SLD újabb kudarca és Palikot, mint a baloldal új képviselőjének előretörése jelentősen megrendítheti a pártban Napieralski pozícióját. Párton belül és kívül egyaránt egyre többen követelnek vezető-váltást. Egy karizmatikusabb politikussal pedig nem tudni mennyire férne meg Tusk egy kormányban.

Reakciók

A Jog és Igazságosság és Jarosław Kaczynski elismerte a vereséget, egyértelművé tette azonban, hogy nem kíván változtatni eddigi politikáján és jó eséllyel a konzervatív értékek védelmezőjének szerepében igyekszik majd szerepelni a Palikotnak köszönhetően kissé balra tolódó és valószínűleg több provokációnak helyet adó parlamentben. Kaczynski kijelentette, hogy előbb-utóbb így is, úgy is eljön a PiS ideje, egyszerűen mert igazuk van és Lengyelországnak változásra lesz szüksége. „Meg vagyok győződve, hogy eljön az a nap, amikor sikerül nekünk, és Varsó olyan lesz, mint Budapest…” jelentette ki az Orbán Viktort politikai példaképének tekintő pártelnök.

A győztes oldalon eközben Donald Tusk arról beszélt, hogy a voksolással nyert igazán értelmet az elmúlt négy év, most azonban kétszer annyit kell majd dolgozni. Azt is kijelentette, hogy a kormány egész Lengyelország kormánya kíván lenni, így mindenkinek köszöni a hozzájárulást, akik elmentek szavazni, nem csak a PO-támogatóknak. Hogy ez mennyiben fog sikerülni az persze kérdéses, továbbra is egyértelmű ugyanis a területi megosztottság: 11 északi és nyugati vajdaságban a PO ugyan felülmúlta riválisait, az öt keleti régióban azonban nem tudta megszorítani Kaczynskit.

Az önbizalomhiánnyal eddig sem küszködő Janusz Palikot hatalmas sikerként értékelte az eredményt, mely Marcin Sobczyk, a Dow Jones varsói irodájának vezetője szerint egyben a fiatalság kritikája a két nagy párttal szemben. A fiatalok egyszerűen szekuláris államot és liberális gazdaságot akarnak, a szókimondó és provokatív új arc pedig egyértelműen mozgósítani tudta az eddig passzív réteget. A kérdés mostantól az, hogy az egyetlen ember karizmájára és üzleti sikereire épülő párt mennyire tudja majd fenntartani a felépített képet, meghatározó parlamenti pártként.

  Gregorz Napieralski szemmel láthatóan csalódottan arról beszélt, hogy az SLD nem kapta meg a kampány során a kellő figyelmet és egy minden irányból rá irányuló lejárató kampány elszenvedőjévé vált. A sértődött pártvezető pedig ha pozíciójában marad sem valószínű, hogy könnyen túl tudja tenni magát azon, hogy a kampány során a Polgári Platform a baloldali jelszavak egy részének átvételével nem csak a párt meghatározó embereit, de szavazóinak egy részét is átcsábította. Így aztán egy koalíciós együttműködés legalábbis kihívásokkal és feszültségekkel teli lenne, mely egyértelműen a stabilizálódni látszó pártrendszer és politikai-gazdasági irányvonal ellen hatna. Hogy erre szükség lesz-e, arra valószínűleg hétfőn este, vagy csak a kedd reggeli órákban kaphatunk végleges választ. Annyi azonban pillanatnyilag biztosnak látszik, hogy a PO-PSL koalíció többsége néhány parlamenti széken fog eldőlni.

Változások az új parlamentben

A legfontosabb és legnagyobb változást mindenképpen a Palikot-párt jelentős parlamenti befolyása jelenti majd. A könnyű drogok legalizálását és egy liberálisabb abortusztörvény elfogadását sürgető pártnak köszönhetően az eddig jobboldali dominanciájú parlament kissé balra tolódik el. A nagy szócsaták mellett pedig szinte biztosra vehető a tabu-döngetés, az RP-nek ugyanis fent kell tartani arculatát és bizonyítania kell választói felé, hogy parlamentbe jutva is képes új színt vinni a politikai életbe. A gazdasági kérdésekben azonban gyakorlatilag megegyezik az álláspontjuk a PO által képviselttel, mely a kormány munkáját is nagyban segítheti.

Annál is inkább, hiszen az elsőszámú feladat a gazdasági növekedés stabilizálása és az igencsak lyukas költségvetés helyreállítása lesz, mely már csak azért is fontos, mert a zloty és ezáltal a lengyel államkötvények az utóbbi időben sokat veszítettek értékükből. A vészesen az alkotmányban rögzített 55 százalékos küszöb felé közelítő államadósság problémája így sürgős kezelést igényel. Az új kormánnyal kapcsolatban éppen a pénzügyminiszter, Jacek Rostowski személye tűnik a legbiztosabb pontnak. Az elsősorban szakértőként és nem politikusként számon tartott miniszter ugyanis magabiztosan hiszi, hogy ismeri a megoldást a lengyel problémákra, ráadásul kellően ambiciózus ahhoz, hogy ez egész EU gazdasági koordinálását irányítása alá kívánja vonni. Donald Tusk miniszterelnök pedig az eddigiek alapján teljes mértékben megbízik benne.

A másik fontos újdonság a női politikusok számának emelkedése lesz. Az idén elfogadott törvényt túlteljesítve (mely szerint a listán szereplő jelöltek 35 százalékának nőnek kell lennie), minden párt legalább 40 százalékban szerepeltetett hölgyeket a választásokon. Vagyis a parlamentben is, elsősorban azonban az alsóházban, jelentősen megnő majd a nők aránya, még ha nem is olyan mértékben, mint az a listákon látható volt. Ez pedig növelheti a politika iránti érdeklődést, mely a részvételi adatok alapján igencsak ráfér a lengyel politika világára.

Ami várhatóan változatlan lesz, az a kormány külpolitikája. Magyarán  a visegrádi országok és a balti államok a következő négy évben is könnyen csalódottak lehetnek az együttműködés kapcsán, Donald Tusk kormánya ugyanis egyértelműen Nyugat-Európára (főként Németországra és Franciaországra), valamint az utóbbi időben Oroszországra összpontosít. A Tusk személyében könnyű és rugalmas tárgyalópartnerre találó nyugat-európai vezető politikusok így fellélegezhetnek, nem tér vissza a Kaczynski nevével fémjelzett kiszámíthatatlan, sértődékeny és konfrontatív külpolitikai irányvonal. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi válsághullám közepette mennyiben tud jelentősnek nevezhető eredményeket elérni a lengyel elnökség. Erre ugyanis az optimista hangok szerint is kevés az esély, az pedig nem erősíti a kormány helyzetét egy ennyire EU-pozitív államban, ha üres kézzel tér haza a tárgyalásokról. Várhatóan sok múlik majd tehát a kormányzati kommunikáción és az új uniós költségvetés alkudozásainak végkimenetelén.

A vasárnapi parlamenti választások legfontosabb újdonsága tehát éppen a stabilitás. Az eddigi gyorsan változó politika színtér valamelyest stabilizálódni látszik, a Donald Tusk nevével fémjelzett kiszámítható politika pedig jelentős győzelmet aratott. Ugyankkor a nem hivatalos adatok fényében nagy különbséget rejt magában a néhány parlamenti helyet jelentő hibahatár. Ha ugyanis a PO-PSL tandem egy harmadik, ráadásul baloldali kormányerő bevonására kényszerül, az nagyban megnehezítheti az elkövetkezendő négy évet és a szükséges reformok végrehajtását. A parlamenti viták keménységéről a két szélsőséges hang, Janusz Palikot és Jarosław Kaczynski mindenképpen gonsokodni fog. A PiS pártelnöke várhatóan az újabb veresége után sem mond le a köré épülő párt vezetéséről. Mint fogalmazott, fivére emlékének is tartozik azzal, hogy átvezesse Lengyelországot az általa vizionált változásokon.

Csicsai Máté

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »