Az utolsó órában: Megmentheti-e Kína a környezetet?

A jelen gazdaságilag vezető hatalmainak egyike sem emelkedett a csúcsra jelentős környezeti károk okozása nélkül, melyeket később csak évtizedek munkájával lehetett enyhíteni. De ahogy Kína növekedésének sebessége és üteme példa nélküli a történelem során, úgy lépnek át az általa okozott környezeti károk minden korábban ismert mértéket. Szerencsére a világ második legnagyobb gazdaságának vezetése is ráébredt, hogy nincs vesztegetni valójuk, ha még időben akarnak cselekedni. Az elmúlt években szinte már példamutatónak nevezhető a zöldprogramba ölt források és kutatások értéke. De vajon elég lesz-e mindez, hogy útját állja a pusztításnak?

A jelen gazdaságilag vezető hatalmainak egyike sem emelkedett a csúcsra jelentős környezeti károk okozása nélkül, melyeket később csak évtizedek munkájával lehetett enyhíteni. De ahogy Kína növekedésének sebessége és üteme példa nélküli a történelem során, úgy lépnek át az általa okozott környezeti károk minden korábban ismert mértéket. A hatás olyan mértékben káros és jelentős, hogy az nem csak a ma és a holnap kínai kormányaira és vezetésére ró súlyos terheket, de a világ egész lakossága számára is súlyos fenyegetést jelent. Mert nem csak Kína fejlődésének üteme, de a levegő- és vízszennyezésének mértéke sem ismer határt.

A kínai állampolgárok egészsége fokozatosan romlik. Az Egészségügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy 2007 óta a rák vált az országban bekövetkező halálesetek fő okává, az erős légszennyezés emellett még százezrekkel végez és milliókat betegít meg évente. Kína kb. 560 milliós városi lakosságának csupán egy százaléka lélegez az európai követelményeknek is megfelelő, „tiszta” levegőt. Közel 500 millióra tehető azon lakosok száma, akiknek nincs hozzáférésük vezetékes vízhez. Naponta 700 millióan isznak szennyezett vizet a környezetben okozott károk következtében. Kínában hétköznapinak számítanak olyan körülmények, melyeket más térségekben már katasztrofálisnak minősítettek volna: Az olyan iparvárosok, melynek lakosai a szmog miatt már nem látják a napot, vagy az ólommérgezésbe és egyéb súlyos szennyezésekbe belebetegedő vagy belehaló gyermekek sajnos csak a jéghegy csúcsát jelentik. Bár tény, hogy az elmúlt években az ország hatalmas összegeket fordított zöldprogramokra, megújuló erőforrásokra és környezetvédelmi tervekre, de vajon elég lesz-e ez, hogy útját állja a megállíthatatlannak tűnő pusztulásnak és megmentse Kínát attól, hogy saját fejlődésébe fulladjon?

Az éltető levegő

Kína hazai és határokon is átívelő légszennyezése két fő okra vezethető vissza. Az egyik az erős szénre utaltság, mely az ország energiaigényeinek 70%-át fedezi. Bár léteznek törekvések ezen mutatószám csökkentésére, az előrelátható jövőben nem fog jelentősen csökkeni az ország szénfelhasználásának mértéke, sőt a Világbank előrejelzései szerint ez akár 75%-ra is nőhet. A másik meghatározó ok az urbanizációval járó gépjármű használat mértékének növekedésre. A világ húsz legszennyezettebb nagyvárosából tizenhat Kínában található, annak ellenére, hogy jelenlegi adatok alapján mindössze 37 autó jut 1000 emberre. Ez a szám akkor lehet különösen figyelmeztető, ha összevetjük az USA jelenlegi 868 autó/1000 ember mutatójával. A WTO-hoz való csatlakozás következtében az személygépkocsik ára csökken, és Kína jelenleg a domináns autópiaccá válás útján halad előre. 2020-ra várhatóan a jelenlegi 24 millió helyett kb. 1000 millió gépjármű rója majd az ország útjait.

A hatalmas és egyre növekvő károsanyag-kibocsátás, mely a határokon is átnyúlik, súlyos környezeti következményekkel jár. Savas eső károsítja Kína területének több mint 30%-át, a sivatagosodás mértéke az országon belül évi megközelítőleg 3400 km², elpusztítva ezzel az értékes termőföldeket, melyek aránya a lakosság méretéhez viszonyítva már így is nagyon alacsony. A Föld lakosságának 22%-a él Kínában, míg a megművelhető földek aránya csupán 7% világviszonylatban, így az egy főre jutó mezőgazdasági terület a globális átlag 28%-a. Kína kéndioxid (SO₂) és higany kibocsátása jelenti az országból szétterjedő szennyezés legnagyobb részét. A Koreai-félsziget és Japán már érzi Kína savas eső, higany és egyéb levegőben terjedő „szennyezés-exportjának” hatásait, mivel a szibériai szelek és porviharok átfújják az anyagokat, súlyosan károsítva ezzel nem csak a légminőséget, de a vizek és erdők minőségét is.

További aggasztó problémát jelent Kína feketeszén (Black Carbon – BC; egy szintén levegőbe kerülő szennyező anyag) kibocsátása, melynek forrása elsősorban a gépjármű-közlekedés és a széntüzelésű háztartási tűzhelyek. Ez az anyag a széndioxid után a második legveszélyesebb klímaváltozásért felelős gáz. Kína a világ legnagyobb BC-kibocsátója, 17%-kal járul hozzá a globális értékhez. A feketeszén részecske azért különösen veszélyes, mert kevesebb, mint egy mikronnyi átmérője miatt a nagyobb méretű anyagoknál könnyebben bejut és felszívódik az emberi szervezetben, súlyos megbetegedéseket és idővel halált okozva. Gátolja továbbá a napsugarakat, ami által csökkenti a búza és rizstermelékenységet. Kína határain belül a szénégetés, a gépjárműhasználat és a porviharok évi 300–400 ezer halálesetért és megközelítőleg 75 millió asztmás rohamért felelősek. A légszennyezés „mellékhatásai” egészen az Egyesült Államok partvonaláig eljutnak. Az ENSZ adatai alapján a világ természetes és ember okozta higany kibocsátásának 53%-a Ázsiából származik, míg Afrika 18%-kal a második. Egy, az amerikai Oregon államban elvégzett kutatás szerint a Willamette folyót szennyező higany ötöde külföldről, többnyire Kínából ered, mely lassan beépül az élővilágba és a vadállomány szervezetébe.

Ráadásul – amint arról már korábban is írtunk – az országban a levegőminőség mérésére használt index tartalma nem egyezik meg az európai és amerikai indexekével. A jelenleg érvényben lévő mérési rendszer ugyanis nem veszi figyelembe a két és fél mikronnál kisebb, ún. PM2,5-ös részecskék jelenlétét, melyek méretükből adódóam a legkárosabbak az emberi szervezetre. Egy augusztus végén a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott táviratcsomag árulta el, hogy a helyzet mögött politikai okok állnak. A szálló por részecskék indexbe való felvételével egyes becslések szerint mintegy 30%-kal csökkenne az egészségügyi és légminőségi szempontból még „elfogadhatónak” minősített napok száma, ami még erősebb nyomást jelentene a vezetés számára.

Kína és a vízszennyezés 

Kína vízkészletei szegényesek, egyenlőtlenül oszlanak el, súlyosan szennyezettek és sokszor rosszul karbantartottak. Az ország déli része, melynek területe Kínának csupán 36%, rendelkezik a teljes vízkészlet 81%-val. A Jangcétól északra eső térség részesedése, beleértve a főváros is, csupán 19%. A Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet (FAO) adatai alapján az ország egy főre eső vízellátása egynegyede a globális átlagnak. Kína népessége a Világbank előrejelzései szerint 2033-ban eléri a másfél milliárd főt, mely jelentősen megnöveli a lakosság vízigényét, emellett pedig a tovább növekedő gazdaság egyes területein is hasonló tendenciára lehet számítani. Ezért jelent még súlyosabb problémát a nagymértékű vízszennyezés, melyért főleg ipari, háztartási és mezőgazdasági források a felelősek. Az elmúlt három évtized folyamán a jelentős megelőzési kísérletek ellenére a vízszennyezési mutatók emelkednek. Kínában található, vagy innen ered a világ leghosszabb és legbővizűbb folyói közül hét is (a Jangce, az Amur, Arguny, Brahmaputra, Jalu, Mekong és a Sárga-folyó), melyek szennyezettsége hosszuk és vízgyűjtőterületük mérete miatt a környező országokra (Oroszország, Korea, India, Banglades, Mianmar, Laosz, Kambodzsa, Vietnám) is veszélyt jelent. Ráadásul a szennyezés a felszíni vizekből beszivárog a felszín alatti rétegekbe, és összekeveredik a talajvízzel.

A teljes kínai szennyvízkibocsátás 2006-ra 53,7 milliárd tonnára nőtt. Ez a mérték jelentősen hozzájárul a vízminőség romláshoz, ami a nagyvárosok területén lassan elviselhetetlen mérték alá csökken. Sanghajban, mely a Jangce folyó torkolatánál fekszik, a felszíni vizeknek mindössze 1%-a éri el az ivóvíz minőséget, míg a „gyenge vízminőség” legalsó, V. kategóriájába a vizek 68,6%-a tartozik. A talajvíz Kína egész területén komoly szennyezésnek van kitéve; a felszínhez közel eső vizek több mint 50%-a súlyosan szennyezett, ennek mértéke a városokhoz környékén még magasabb.

A vízszennyezés hatásai közé tartozik, hogy az ország folyóinak 745 megfigyelt, városokon is áthaladó szakasza közül 60% olyan mértékben szennyezett, mely a legalacsonyabb követelményeknek sem felel meg (lásd: ábra pirossal jelölt részei), így még öntözés céljára is használhatatlan. Amennyiben nem sikerül javítani ezen szakaszok vízminőségét, úgy emberek tízmillióinak ivóvízellátása kerülhet veszélybe. A Világbank egy másik felmérése szerint 2006-ban az ország 107 nagyvárosában található 382 ivóvízforrásnak mindössze 72,3%-a ütötte meg az ivóvíznek alkalmas mértéket. Ez az arány 2005-ben még 80% volt.

A vízszennyezés a halászatra és mezőgazdaságra kifejtett egyértelmű negatív hatása mellett a lakosság az ország egész területén ki van téve az emberi fogyasztásra néhol alig alkalmas víz káros mellékhatásainak. Ez különösen igaz a vidéki területekre, ahol kb. 500 millióra tehető azoknak a száma, akiknek nincs rendszeres hozzáférésük vezetékes vízhez. Az öt év alatti gyerekek és a nők szintén az erősen veszélyeztetettek csoportjába tartoznak. A helyzet elleni effektív fellépést tovább nehezíti az ivóvízminőség megállapítására használt, területenként eltérő jelölések rendszere, melyek különböző besorolási szinteket használnak, így sokszor ellentétes értékű mérésekhez vezetnek.

Bár a nagyméretű ipari vállalatok szennyvízkibocsátását a 90-es évek vége óta szigorúan szabályozzák, a rengeteg kis és közepes méretű termelőlétesítményre ezek az előírások kevésbé vonatkoznak. A legjellemzőbb a nehézfém-szennyezés és a mérgező szerves vegyületek folyókba engedése. Ennél is nagyobb problémát jelentenek azonban a mezőgazdasági hulladékok, szerves és szervetlen trágyák, valamint növényvédő szerek által okozott károk. A Kínai Statisztikai Évkönyv adatai szerint 1994–2004 között ezen anyagok használata megduplázódott, és azóta vélhetően tovább nőtt. Így történhetett, hogy a Világbank 2007-ben tett legutóbbi felmérése alapján Kína folyóinak mintegy 25 ezer km hosszú szakasza alkalmatlan a vízi élővilág életben tartására, mely egyes helyeken a halállomány teljes kihalásához vezetett. Az emberre kifejtett hatások között szerepelnek például a hasmenéses megbetegedések, a hepatitisz, kampósféreg fertőzések, dracunculiasis (szintén férges megbetegedés) és a trachoma (szemfertőzés).

A problémát tovább fokozzák azok az üzemi balesetek, melyek során jelentős mennyiségű káros anyag kerül a vizekbe. Kína harmadik legnagyobb édesvizű tava, a Taihu vizét 30 millió ember használja, köztük 1 millió mely Vuhsziban (Wuxi), a közvetlen közelben él. A tavon 2007 nyarán súlyos algavirágzás vette kezdetét. Annak ellenére, hogy az események hátterében emberi mulasztások álltak, a kormány az esetet „természeti katasztrófának” minősítette. Október végéig 1300, a közelben működő ipari létesítményt zártak be vagy figyelmeztettek. A történethez hozzátartozik, hogy ezzel egy időben három év börtönre ítélték Vu Li-hongot (Wu Li-hong), a tó szennyezése ellen küzdő vezető aktivistát. 2010-es szabadulása után úgy nyilatkozott, hogy 2007-ben végül egy létesítmény sem került bezárásra. 2008 nyarán a tragédia újra megismétlődött. A Tai tó azon 10 nagytavak egyike, melyek vize már olyan mértékben szennyezett, hogy az még ipari felhasználásra is alkalmatlan. 2001-2004 között Kínában 3988 olyan balesetet jelentettek be, mely vízszennyezéssel járt – azaz évente kb. ezret.

Menteni a menthetőt: Kína és a zöldprogram

Az elmúlt évtized folyamán Kína vezetői ráébredtek a súlyos és folyamatos környezetszennyezés okozta károk mérséklésének szükségességére, és arra, hogy kezelésükhöz komoly lépésekre és hosszú távú befektetésekre van szükség. 2008-ban az Állami Környezetvédelmi Hivatal (SEPA) minisztériumi rangot kapott (Környezetvédelmi Minisztérium, MEP) annak jeleként, hogy az állam komolyan veszi a feladatot. Nem köztudott tény, de más fejlődő országokkal ellentétben a környezetvédelmi szabályozások Kínában meglehetősen szigorúak. Részletes előírások léteznek a levegő és vízminőséget károsító anyagok kibocsátásával és kiürítésével kapcsolatban. A működési engedély megszerzése érdekében az ipartelepeknek és vállalatoknak hosszú és bonyolult vizsgálatokon kell átesnie.

Ezen felül az ország súlyos összegeket fektet a megújuló energiaforrások kutatásába és felhasználásuk növelésébe. A Forbes magazin felmérése szerint jelenleg Amerikában található a világ tíz legnagyobb ilyen jellegű projektje, ez a szám azonban hamarosan Kína javára változhat:

• 2010-ben a kormány bejelentette a világ valaha épített legkiterjedtebb napenergia-hasznosító létesítményének létrehozását. A projekt ötször nagyobb a jelenlegi listavezető Kaliforniai Napenergia Központnál.

• Ezzel párhuzamosan hamarosan elkészül egy 25 000 MW teljesítményű szélerőmű rendszer, mely 25-ször nagyobb a Texas állambeli Roscoe szélerőműnél. 

• 2009-ben kezdődött meg a Csuaitam-völgyi (Quaidam) napenergia telep építése, mely teljesítménye kezdetben 2 ezer MW lesz. A tervek szerint ezt a kapacitást az évek során fokozatosan eléri majd a 30 ezer MW-t, mely a jelenleg legnagyobb spanyol telep kapacitásának 33-szorosa.

• A Három-szurdok gát a világ legnagyobb vízerőműve, mely 22 500 MWh környezetbarát energia előállítására lesz képes. A létesítmény működésbe lépése mintegy 100 millió tonna széndioxid és 2 millió tonna kéndioxid levegőbe kerülését előzi meg, melyek a gát által előállított energia nélkül szénégetés útján szabadultak volna fel. Ugyanakkor – amint arról korábban részletesen is írtunk – a projekt számos környezetvédelmi szempontból aggályos.

A szabályozási és környezetvédelmi rendszer leggyengébb pontjai az önkormányzatok. A MEP helyi szinten működő kirendeltségei költségvetésileg a helyi szervekre vannak utalva, így nem mindig áll módjukban a vállalatok megbírságolása vagy bezárása abban az esetben, ha az a közösségi vezetők érdekei ellen szól. A képviselők és a tulajdonosok közötti szoros kapcsolat, ismeretség és összefonódás csak tovább nehezíti a helyzetet, sokszor ellehetetlenítve a szennyező telepek bezárását.Mindeközben a civil szerveződések és a nem kormányzati szervezetek (NGO) aktivistáinak szerepe a társadalom figyelmének felkeltése és a problémára irányítása terén egyre meghatározóbb. Annak ellenére, hogy a Kínában működő NGO-knak általában jelentős megszorításokkal kell szembenézniük, a környezetvédelmi problémákat a központba helyező szervezetek egyre növekvő mozgástérrel rendelkeznek.

A fentiekből kiderül, hogy az elmúlt években kialakult helyzetet semmi esetre sem lehet könnyen venni. A környezetszennyezés Kínában olyan méreteket öltött, mely már nemcsak az ország lakosaira, de az egész világ népességére is súlyos, hosszú távú hatást fejt ki. Szerencsére a világ második legnagyobb gazdaságának vezetői is ráébredtek erre, és most megpróbálnak tenni a helyzet tovább romlása ellen. Hatalmas összegek folynak bele a megelőzésbe, az új energiaforrások kutatásába és kiépítésébe. Arra azonban egyelőre lehetetlen választ adni, hogy mennyire lehet jóvátenni azt a pusztítást, ami már eddig bekövetkezett, meg lehet-e tisztítani az élettelen folyókat, újra lélegezhetővé lehet-e tenni a levegőt? És ha igen, milyen áron, és mennyi időbe telik majd? A következő évtized legfőbb kérdése, hogy Kína hajlandó lesz-e feladni – vagy legalábbis mérsékelni – gazdasági fejlődését egy környezeti szempontból élhetőbb jövőért cserébe?