Máshogy akarják megmenteni az eurót

Franciaország és Németország vezetői az eurózónában megvalósuló szorosabb gazdasági kormányzásra vonatkozó terveket tettek közzé, melyek részét képezi a nemzeti jogrendbe átültetett hiánycélok megfogalmazása, illetve az évi két alkalommal Herman Van Rompuy elnökletével megrendezett csúcstalálkozók.

Az ebben a hónapban korábban bekövetkezett drámai piaci konjunktúrát követően Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár vállvetve igyekeznek helyreállítani az eurózónába vetett bizalmat és megvédeni a közös valutát. A két vezető egyelőre nem támogatja a közös eurókötvények kibocsátásának ötletét, amit egyesek az egyetlen lehetséges megoldásnak tartanak az eurózóna adósságválságának kezelésére, de a francia és német álláspont szerint ez csak hosszabb távon elképzelhető. (EurActiv.hu 2011.08.16.) Nem határoztak az EFSF méretének növeléséről sem, melynek kerete jelenleg 440 milliárd euró.

Üzenetük szerint az intézkedéseknek a gazdasági integráció mélyítésére, és nem további segélycsomagok folyósítására kellene irányulnia. A megbeszélés utáni közös sajtókonferencián Sarkozy így nyilatkozott: „Teljes mértékben megegyezik az álláspontunk az eurókötvényeket illetően. Egy nap elképzelhetőnek tartjuk, de inkább az európai integrációs folyamat végén, mint az elején.” Sarkozy és Merkel javaslatot tettek egy pénzügyi tranzakciós adó bevezetésére is, amit az Európai Bizottság is támogatna, mert ezáltal látja biztosítottnak, hogy a pénzügyi szektor jobban hozzájáruljon költségvetéshez.

A két vezető javaslata szerint, egy „valós gazdasági kormányt” állítanának az eurózóna élére, melynek elnökét két és fél évre választanák. A francia-német tervek szerint a 17 tagú blokk vezetői évente kétszer találkoznának, hogy meghatározzák a gazdaságpolitika irányát. Franciaország már régen megfogalmazta ezt az igényt, de Berlin eddig makacsul ellenállt, attól tartva, hogy ez beavatkozást jelentene az Európai Központi Bank függetlenségébe. Arra a kritikára kívánnak válaszolni ezzel a lépéssel, mely szerint a piacok eurózónába vetett bizalmát a különféle politikákról szóló zavaros nyilatkozatok ásták alá az elmúlt hónapokban.

Julian Callow, a Barclays Capital vezető közgazdásza szerint szükséges volt, hogy a piacoknak több kézzelfogható információra lenne szüksége a javaslatokról, de már az is jelentős lépés, hogy a két vezető az augusztusi vakációt félbeszakítva összeült a találkozóra. „Fontos előrelépés, hogy kinyilvánították elkötelezettségüket a gazdasági kormányzás mellett, valamint, az adósságok megállítására, de az még a jövő zenéje, hogy ez kellően erős lesz-e. Minden oldal felad valamit a szuverenitásából, ami szorosabb politikai együttműködéshez vezethet és előkészíti a terepet az eurókötvények számára.”

José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke, szintén fontos politikai lépésként értékelte a találkozót. Olli Rehn, gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztossal közös nyilatkozatában kiemelte, hogy „a rendszeres és formális eurózóna találkozók egy állandó elnökkel hozzájárulnak egy stabilabb és erősebb politikai vezetés megteremtéséhez.”

A francia-német javaslatot Van Rompuy fogja értékelni, akit megbíztak azzal, hogy az októberi csúcstalálkozóig állítson össze egy javaslatot a gazdasági koordinációról.

Következő lépések

  • Október 18-19. EU csúcs Brüsszelben

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek