Elon Musk szerint a Tesla nemsokára nyereséges lesz

Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. az idei harmadik vagy negyedik negyedévben nyereségessé válik és már nincs szüksége befektetők újabb pénzére – jelentette ki Elon Musk, a cég vezérigazgatója.

A 15 éve működő Tesla még egyszer sem zárt évet nyereséggel. A tavalyi negyedik negyedévet pedig története legnagyobb, 675 millió dolláros veszteségével fejezte be.

Elon Musk azután beszélt arról, hogy már nincs szüksége befektetők újabb pénzére, hogy a Wall Streeten nemrég felerősödött vélekedések szerint a Teslának újra ki kell lépnie a tőkepiacokra, hogy pótlólagos pénzek felvételével finanszírozni tudja a Model 3 gyártásának a felfuttatását. A The Economist című gazdasági lap pedig úgy értesült, hogy a Teslának 2,5-3 milliárd dollár új forrásra lesz szüksége.

Elemzői számítások szerint a refinanszírozással kapcsolatos  kockázat mindaddig magas marad, amíg a Tesla nem lesz képes folyamatosan heti 10 ezer darabot gyártani a Model 3 autóból. Ettől a céltól pedig még igen messze áll a cég. Elon Musk is elismerte pénteken a CBS amerikai tévécsatorna egyik műsorában, hogy jelenleg heti 2000 Model 3 készül a tervezett 2500 helyett. Elemzők egy része szerint kétséges, hogy a cég terveinek megfelelően a következő három hónapban heti 5 ezerre sikerülne feltornászni a Model 3 gyártását.

Márciusban a Moody’s nemzetközi hitelminősítő a Tesla adósi besorolását az addig is már befektetésre nem ajánlott, „B2”-ről „B3”-ra rontotta, amit azzal indokolt, hogy a Model 3 autókból jóval kevesebb készül a tervezettnél.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »