Bér- és nyugdíjemelésekről, a hallgatói ösztöndíjak növeléséről, valamint a kis- és középvállalkozóknak nyújtott adókedvezményről döntött pénteken a két napja beiktatott román kormány.
Read More »Gazdaság
Trump tervei túlfűthetik az amerikai gazdaságot
Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelenlegi foglalkoztatási helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump, a két hét múlva hivatalba lépő következő amerikai elnök végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit.
Read More »A németek már kamatot emelnének, de az EKB másképp gondolja
Német közgazdászok kamatemelésre szólították fel az Európai Központi Bankot, miután 1% fölé emelkedett az eurózóna inflációja - az EKB azonban decemberben jelentette be, hogy 2017 végéig fenn kívánja tartani a laza monetáris kondíciókat.
Read More »Decemberben már csökkent az olajtermelés, de a lényeg most következik
A Reuters felmérése alapján valószínűsíthető, hogy az OPEC-tagországok olajkitermelése decemberben már 200 ezer hordóval csökkent, de januárban újabb 1,7 milliós vágás kellene.
Read More »Felpöröghet az amerikai kamatemelés
Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed decemberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint a gazdasági növekedés gyorsuló üteme a kamatemelések ütemezését is felgyorsíthatja.
Read More »A szezonális munkásokra a Brexit után is szükség lenne
A brit agrárszektor attól tart, hogy a Brexit után elapadhat a szezonális munkák elvégzéséhez elengedhetetlen külföldi EU-munkavállalók beáramlása, ezért a kormánynak az a célja, hogy a jövőben is biztosítsa a mezőgazdaság hozzáférését a szükséges munkaerőhöz.
Read More »A Ford megértette Donald Trump üzenetét
A Ford úgy döntött, hogy mégsem építi fel új mexikói üzemét, hanem inkább michigani gyárát bővíti és ezzel az Egyesült Államokban hoz létre 700 új munkahelyet - vajon szerepe volt a döntésben Trump Twitter üzeneteinek?
Read More »Mégsem működik Erdogan mesterterve
Ideig-óráig működött csak a török elnök mesterterve, miszerint nemzeti összefogással megállítja a török líra zuhanását - az árfolyam ma újabb történelmi mélypontot ütött.
Read More »Megvan Trump kereskedelmi főképviselője
A megválasztott amerikai elnök Robert Lighthizert jelöli majd kormánya kereskedelmi főképviselőjévé - közölte kedden Donald Trump hatalomváltást levezénylő csapata.
Read More »Nyolc éve nem történt hasonló a horvát gazdaságban
Nyolcéves emelkedést követően 2016 harmadik negyedévében először csökkent év/év alapon Horvátország államadóssága - jelentette a horvát nemzeti bank kedden.
Read More »Drágul az olaj az OPEC-megállapodás hatására
Január elsején lépett hatályba a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellhez nem tartozó államok termeléskorlátozási megállapodása; az olaj ára több mint egy százalékot emelkedett kedden délelőtt.
Read More »Az uniót és az eurót félti a népszavazásoktól Fico
Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn felszólította az Európai Unió tagállamainak vezetőit, hogy hagyjanak fel belügyekről szóló népszavazások szorgalmazásával, mert azok veszélyeztetik az EU-t és az eurót.
Read More »Szépen növekszik az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye
Tavaly decemberben 2011 áprilisa óta a legmagasabb szintre emelkedett az euróövezet feldolgozóiparának a teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
Read More »Mindenki a dollár erősödését várja az idei évre
A londoni pénzügyi elemzőházak egyöntetű véleménye szerint az idei év a dollár erősödésének éve lesz - a dollár / euró paritás is könnyen meglehet.
Read More »