A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége november 5-én 323 új tag felvételét hagyta jóvá. Ezzel a pártnak már több mint 6000 tagja van országszerte.
Read More »Európai ügyek
Már csak géppisztolyokkal és kövekkel tudják megvédeni magukat az ukrán katonák
A kelet-ukrajnai lázadók után néhány nappal Kijev is bejelentette szombaton, hogy a hadsereg befejezte a könnyűfegyverek kivonását a tervezett ütközőövezetből.
Read More »Szűkíthetik a szíriai menekültek jogait Németországban?
A német belügyminiszter felvetése szerint a polgárháború sújtotta arab országból származó menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét.
Read More »Négyszáz menekültet mentettek meg Görögország partjainál
Csaknem négyszáz menekültet mentettek meg a görög parti őrség és az európai uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) hajói az Égei-tengeren, Törökország és Görögország partjai között szombaton.
Read More »Románia: a pártok előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak
Az elnök azt mondta: a pártok vezetői megértették, hogy többről van szó, mint egyszerű kormányváltásról.
Read More »Kelemen Hunor: a dühre nem lehet tartósan építeni
Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek figyelnie kell a társadalmi elvárásokra.
Read More »Biró Rozáliát választotta elnökévé az RMDSZ kisparlamentje
A megújult SZKT-ban Biró Rozália 98, ellenjelöltje, az RMDSZ bukaresti szervezetét vezető Budai Richárd pedig 38 szavazatot kapott.
Read More »Szerbia: egyes állami nagyvállalatok meg fognak szűnni
A tizenhét stratégiai fontosságú állami nagyvállalat közül egyesek nem fogják túlélni a változásokat - mondta a szerb gazdasági miniszter.
Read More »Vádlottként hallgatták ki a volt román miniszterelnököt
Victor Pontát többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állították bíróság elé.
Read More »A görög hajósok sztrájkja miatt nem tudnak a migránsok Európába jutni
Az utóbbi 24 órában csupán ezer migráns érkezett Szerbiába Macedónia felől, a görög komphajók legénységének sztrájkja miatt ugyanis a migránsok nem tudnak Leszboszról a szárazföldre jutni.
Read More »A német koalíciós pártok újabb menekültügyi csomagról állapodtak meg
A Berlinben bemutatott tervek között szerepel, hogy gyorsított eljárással döntenek a biztonságos országokból származó menedékkérők ügyében.
Read More »Ferenc pápa: az egyház kerülje a „kettős élet” csábítását
Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa.
Read More »A Bizottság nincs megelégedve a magyar energiagazdasággal
Egy rövidesen nyilvánosságra kerülő bizottsági jelentés Magyarországot is azon uniós tagállamok egyikének nevezi, ahol nem biztos a megújuló energiaforrások 2020-as részarányára vonatkozó nemzeti cél elérése.
Read More »Putyin leállította az összes orosz járatot Egyiptomba
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte pénteken az Egyiptomba tartó orosz légi járatok felfüggesztését, és utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az Egyiptomban tartózkodó orosz állampogárok hazahozatalának mechanizmusát.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.