Bevándorlási létszámkereten gondolkodik a német kormány

  • A német kormány menekültügyi koordinátora szerint éves keretszám kellene, amelyben megszabnák, hogy hány menekültet fogad be az EU egy évben
  • Az „illegális migrációt csökkenteni kell, mert az nem jó senkinek” – jelentette ki a német kancelláriaminiszter
  • A német kormány álláspontja szerint továbbra is közös európai megoldásokban kell gondolkodni a menekültkrízis kezelése kapcsán


Azzal kapcsolatban, hogy Thomas de Maiziere belügyminiszter pénteken felvetette, hogy a szíriaiaknak oltalmazotti státust kellene adni, amely csak egy évre szól és nem jár hozzá családegyesítési lehetőség, majd a javaslatot CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) tiltakozására még aznap elvetették, a kancelláriaminiszter elmondta, hogy az utóbbi hetekben elindítottak egy sor menekültügyi reformot, a koalíciós pártok pedig csütörtökön újabb intézkedésekről állapodtak meg, és  a szíriai menedékkérők lehetséges jogállása körüli vita miatt keletkezett „irritáció rövid időszaka” is véget ért.

Mindennek révén „a kormány most ismét arra összepontosít, ami a feladata, jelesül a menekülthullám nagy témájának megoldására. Arra, hogy visszaszorítsuk az illegális migrációt, úgy, hogy ne csökkenjen az üldözöttek és bajbajutottak védelme”  – mondta a kancelláriaminiszter.

A csütörtöki megállapodása egyik lényeges eleme, hogy „tárgyalni akarunk Törökországgal és a régió államaival arról, hogy miként lehet az illegális migrációt csökkenteni, és helyettesíteni legális és humánus konstrukciókkal”.

Javítani kell a Törökországban élő menekültek ellátását, és el kell érni, hogy vállalhassanak munkát. „Ebben pénzügyileg is támogatni akarjuk Törökországot, és szeretnénk, ha Törökország biztosítaná a határait, hogy senki ne kerüljön az embercsempészek kezei közé”. Ezért az anyagi támogatás mellett „hajlandóak vagyunk felajánlani” a legális bevándorlási kontingens lehetőségét – mondta Peter Altmaier. A kormány nemzeti hatáskörben sok eredményt elért, ezt mutatja egyebek között, hogy visszaesett a biztonságos nyugat-balkáni országokból származó menedékkérők száma, és ez a csoport már csak alig néhány százalékot tesz ki az újonnan érkező menedékkérők között.

Ugyanakkor további erőfeszítésekre van szükség, mert a kormány csak akkor éri el célját, ha „nemzetközi, európai összevetésben méltányos tehermegosztás alakul ki, és az illegális migrációt legális migrációval váltjuk fel” – hangsúlyozta Peter Altmaier. A menekülteknek a 90 százalékban embercsempészek által szervezett illegális bevándorlás helyett „sokkal jobb”, ha „pályázhatnak” a befogadásra egy uniós tagországnál, és amíg várakoznak arra, hogy „egy kontingens keretében befogadják őket”, Törökországban tartózkodnak, ahol „emberhez méltó életet tudnak élni”, vagyis tudnak dolgozni és hozzáférnek a szociális, illetve egészségügyi ellátórendszerhez – fejtette ki a német kancelláriaminiszter.

Hozzátette, hogy a berlini vezetés „európai (uniós) kontingenseket” szeretne, amelyekről az Európai Bizottság és Törökország állapodik meg.

Azért kell éppen Törökországgal tárgyalni, mert Törökországon keresztül érkezik az EU-ba a szíriaiaktól a bangladesiekig szinte minden menekült, vagyis az ankarai vezetéssel együttműködve lehet „megakadályozni az illegális migrációt” – mondta Peter Altmaier.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »