Ismételt szigorításokhoz vezetett a német húsüzem mizériája

Visszaállítják a járványügyi korlátozásokat Németországban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Gütersloh járásban egy húsüzemben történt tömeges koronavírus-fertőzés miatt – jelentette be kedden a tartomány miniszterelnöke.

Armin Laschet elmondta, hogy egyelőre június 30-ig állítják vissza a járvány eddigi legsúlyosabb szakaszában, a március-áprilisi időszakban bevezetett korlátozásokat, szükség esetén pedig meghosszabbítják az időszakot.

A 360 ezres lakosú járásban így legalább a hónap végéig zárva tart a legtöbb üzlet, és az edzőtermektől a vendéglátóhelyeken át a mozikig minden szolgáltató egység, ahol sokan gyűlhetnének össze. Az óvodákat és iskolákat már az előző héten bezárták.

Ezen kívül azt a szabályt is visszaállítják, hogy mindenki csak a vele egy háztartásban élőkkel tartózkodhat együtt a lakásán kívül.

A Rheda-Wiedenbrückben működő sertésfeldolgozó dolgozói között eddig 1550 fertőzöttet találtak. A vírust a járásban 24 olyan ember is elkapta, aki nincs kapcsolatban az üzemmel.

Ezer eset felett jár a német húsüzemből indult járványgóc

A korlátozások célja a kórokozó további terjedésének megakadályozása. Karanténra kötelezték az üzem csaknem valamennyi dolgozóját – 6400 embert – a családjukkal együtt. A szabályok betartására a járásba irányítanak három rendőrszázadot – mondta el a miniszterelnök.

A rendőrök legfőképpen a Tönnies-holdinghoz tartozó húsüzem dolgozói, illetve a velük együtt élők kéthetes karanténkötelezettségének betartását ellenőrzik. Akár kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatnak – emelte ki Laschet, hozzátéve, hogy igyekeznek segíteni is a többnyire közép-, vagy kelet-európai vendégmunkásoknak, többek között tolmácsokkal.

A húsüzemi eset a legnagyobb járványkitörés egész Németországban a koronavírus-járvány első hullámának levonulása óta – húzta alá a tartományi kormányfő. Meglehet, hogy az eddig regisztráltnál több fertőzött van – például a munkások családtagjai között -, ezért tömeges tesztelési programot indítanak, a járás valamennyi lakosa ingyenesen megvizsgáltathatja magát.

Armin Laschet arról is szólt, hogy a Tönnies-holding – a sertésfeldolgozás németországi piacvezetője – nagyobb együttműködési készséget is mutathatott volna a veszély elhárítását szolgáló munkában. A társaság ennél hevesebb bírálatokat is kapott. A vállalatba vetett bizalom „a nullával egyenlő” – fogalmazott például Hubertus Heil szövetségi munkaügyi miniszter egy hétfői nyilatkozatában.

Az utóbbi hetekben több hasonló járványkitörés történt húsfeldolgozókban, illetve a munkások szállásain, ezért a szövetségi kormány úgy döntött, hogy 2021-től megtiltják a vállalkozói szerződés (Werkvertrag) alkalmazását a német húsipar azon társaságainak, amelyek fő üzletága az élőállatvágás és a húsfeldolgozás.

A német húsiparban nagyjából 200 ezren dolgoznak, az ágazat versenyképességét jórészt a vállalkozói szerződésekkel szerzett olcsó munkaerő biztosítja. Becslések szerint a mészárosok és a hentesek nagyjából 90 százaléka alvállalkozóknál alkalmazott közép- vagy kelet-európai vendégmunkás. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a húsipari cég megkerülje a bérre és a társadalombiztosításra vonatkozó hazai előírásokat. Visszaélésekről több mint húsz éve jelennek meg beszámolók a német és a külföldi sajtóban.

Forrás: MTI

Friss hírek