Egyre gyorsul a koronavírus terjedése Ukrajnában

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 40 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A közölt adatok alapján a regisztrált fertőzöttek száma 40 008, az elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1067-re emelkedett, miközben eddig 17 758-an gyógyultak meg, közülük 349-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma jelenleg 21 183.

A legtöbb új beteget már legalább két hete a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentik, ahol csütörtökre 204 új fertőzöttet regisztráltak. Második helyre ezúttal a déli országrészben lévő Odessza megye került 95 új esettel, a harmadikra pedig Kárpátalja és az ország legfertőzöttebb régiója, a főváros, Kijev, egyaránt 85 új beteggel, őket Rivne megye követi 84 új fertőzöttel.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap 23 905 tesztet végeztek el az országban, ebből 13 015 PCR-tesztet és 10 890 antitestszűrést. Az elmúlt napban 206 beteget szállítottak kórházba.

A belügyminisztérium szerint a fertőzés gyorsuló terjedésének egyik fő oka, hogy a közösségi közlekedési eszközökön nem tartják be a maszkviselésre és a kötelező távolságtartásra vonatkozó szabályokat – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, hivatkozva az ukrán elnöki iroda által kiadott közleményre, amelyben a hivatal az államfőnél tartott szokásos válságstáb-értekezletről számolt be.

A belügyi tárcánál közölték, hogy három napja háromszoros bírságot vetnek ki azokra a vállatokra és szervezetekre, amelyek megszegik a karanténkorlátozásokat. Volodimir Zelenszkij a tanácskozáson elégtelennek minősítette a lakosság felvilágosítását a korlátozások enyhítésével egyidejűleg fennmaradó karanténszabályok, elsősorban a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására vonatkozóan.

Az egészségügyi miniszter már több ízben jelentette ki, hogy a fertőzés terjedésének gyorsulása Ukrajnában amiatt következett be, hogy a lakosság a korlátozások enyhítését úgy fogta fel, mintha eltörölték volna a karantént, és nagyon sokan felhagytak az arcmaszk viselésével.

Horvátországban újra csúcson a napi fertőzöttek száma

Több mint két hónap óta a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Horvátországban a válságstáb csütörtöki közleménye alapján. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt egy napban 95-tel 2483-ra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma az országban. A vírus megjelenése óta a legtöbb fertőzöttet, 96-ot április 1-jén diagnosztizálták. A legtöbb új eset Zágrábban és Eszék-Baranya megyében van.

A vírus ismét bejutott az egészségügyi ellátási rendszerbe is a horvát fővárosban. Nem regisztráltak azonban új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Andrej Plenkovic kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy nem történt semmi váratlan, Horvátország képes kezelni a helyzetet. Mint mondta, főleg horvát állampolgárokról van szó, akik a szomszédos országokból érkeztek vissza.

“Ez figyelmeztetésként szolgálhat arra, hogy továbbra is be kell tartanunk a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket” – tette hozzá.

Zágráb csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás