A lengyelek többszörösen bebiztosítják magukat Oroszországgal szemben

Donald Trump amerikai elnök bejelentette szerdán a lengyel kollégájával, Andrzej Dudával folytatott washingtoni tárgyalásai után, hogy védelmi együttműködésről szóló megállapodást ír alá vele.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott nemzetközi sajtótájékoztatón az amerikai elnök emlékeztetett rá, hogy a két ország már tavaly szándéknyilatkozatot írt alá a biztonsági együttműködés erősítéséről, a megállapodás aláírása ennek logikus következménye. Ugyanakkor sem ő, sem a lengyel elnök nem részletezte a megállapodás konkrétumait, és azt sem, hogy mikor írják alá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Duda, akinek személyében a koronavírus-járvány kitörése óta az első külföldi vezető tett látogatást a Fehér Házban, üdvözölte a bejelentést, és mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt. A lengyel államfő bejelentette azt is, hogy várhatóan a korábban jelzettnél több amerikai katonát telepítenek lengyel földre.

A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: “ma új szakaszba léptünk, nevezetesen megnyílt a lehetőség arra, hogy több amerikai katona érkezzék országunkba”.

Donald Trump kiemelte, hogy lengyel kérésre növelik meg az amerikai katonák létszámát, és nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Trump igennel válaszolt.

“Azt hiszem, hogy ezzel nagyon erős jelzést küldünk Oroszországnak” – fogalmazott.

Trump ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert – úgy fogalmazott – az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel.

Bírálta Berlint az oroszországi energiavásárlásaiért, és megjegyezte: “Németország dollármilliárdokat fizet Oroszországnak energiáért. Megkérdezem: miről is van szó? Ha dollármilliárdokat fizetnek Oroszországnak, akkor nekünk kell megvédenünk őket Oroszországtól? Hát, ez igencsak rossz!”

Lengyelországgal ilyen szempontból sem lehet problémája az amerikai elnöknek, a lengyelek ugyanis Ukrajnához hasonlóan hevesen bírálják az Oroszországból Németországba tartó Északi-Áramlat-2 nevű gázvezeték építését és az energiaipari projektekben is az Egyesült Államok részvételére számítanak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Az ausztrálok nem tudják fizetni a hiteleiket

Az ausztrál hitelezők további 40 milliárd ausztrál dollárnyi (28,47 milliárd amerikai dollárnyi) kölcsön kapcsán döntöttek halasztásról, lévén az adósok a koronavírus-válság következtében egyszerűen nem tudják fizetni a felvett kölcsönöket. A halasztott hitelek teljes összege június 30-ával bezárólag ezzel elérte a 274 milliárd ausztrál dollárt.

Read More »

Megalakult az új parlament Észak-Macedóniában

Kedden Szkopjéban megalakult az új észak-macedón parlament, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás