Csaknem egy hete pattanásig feszült a hangulat Olaszországban a kormány liberalizációs tervei miatt, a tömeges megmozdulások azonban nem érték el céljukat.
Read More »Európai ügyek
Tényleg olyan mocskos a politika, mint azt gondoljuk
A szlovákiai politikai élet olyan korrumpált, mint ahogyan azt a Gorilla-akták leírják - mondta a közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában Ján Mojžiš, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatója, a titkosszolgálat (SIS) elemzési osztályának volt vezetője.
Read More »Már megint a magyarokkal riogat Slota
Zsolnán bemutatta választási programját a Szlovák Nemzeti Párt. Slota szerint az országnak foglalkoznia kell a cigánykérdéssel, és már a magyar vadászoktól is van félnivalója.
Read More »A kormány bukása is közbejátszott az ország leminősítésében
A kormány megbuktatása és az előrehozott parlamenti választások egyben az ország leminősítését is érdemben befolyásolták Ivan Mikloš szerint.
Read More »Közel a megállapodás a görög államadósságról
Szombaton hajnalban is folytatódtak a tárgyalások Görögország és a hellén államadósság nagyobb részét magukénak tudó magánbefektetőket tömörítő Institute of International Finance (IIF) képviselői között.
Read More »Optimista volt múlt héten a részvénypiac
Folytatódott az emelkedés a múlt héten is a Budapesti Értéktőzsdén, mivel közelebb került a megállapodás lehetősége a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy készenléti hitelről, továbbá a nemzetközi piaci környezet is támogató volt. A BUX 8,65 százalékkal erősödött az előző heti 7,71 százalékos emelkedés után.
Read More »A forint árfolyamától függ, hol tankolunk
Eltérően alakult a bevásárló-turizmus a határ menti megyékben az elmúlt hetekben, a külföldiek és a magyarok is elsősorban akciók esetén járnak át a határ túloldalára vásárolni. A benzinturizmus viszont érzékenyebben reagál a forint árfolyamváltozására.
Read More »Szerb törvények magyarul
A vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény fordítása már elkészült, másik tíz jogszabály pedig várhatóan június végéig lesz magyar nyelven is elérhető.
Read More »Bemutatjuk a focibolond politikust
Ismerje meg az Európai Parlament új elnökét, a szocialista Martin Schulzot!
Read More »Most a szlovákok aggódnak az új Alaptörvény miatt
A külföldon élő szlovákok vezetője szerint az új magyar alkotmány, és a problémás szlovák-magyar viszony levét is magyarországi szlovákok isszák meg...
Read More »Továbbra is van esély az eurózóna szétesésére
Az eddig megtett intézkedések ellenére továbbra is "valós lehetőség" az euróövezet összeomlása - vélekedtek pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Read More »27 ezerrel van több munkanélküli, mint tavaly
Szlovákiában 13,59 százalékra nőtt a munkanélküliség decemberben az előző havi 13,33 százalékról az ország munkaügyi hivatalának pénteki közlése szerint.
Read More »Kemény szankciók jöhetnek Irán ellen
Az Irán elleni szankciós intézkedések erőteljes megszigorítása várható az EU-országok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásától - jelezték előzetesen uniós források.
Read More »Új kezdeményezés segíti a felvidékieket az iskolaválasztásban
A komáromi székhelyű Anyanyelvünkért Polgári Társulás január 20-án mutatta be azt a projektjét, amellyel elsősorban az óvoda- és iskolaválasztás előtt álló szülőkhöz és gyermekeikhez kíván fordulni.
Read More »