A forint árfolyamától függ, hol tankolunk

Eltérően alakult a bevásárló-turizmus a határ menti megyékben az elmúlt hetekben, a külföldiek és a magyarok is elsősorban akciók esetén járnak át a határ túloldalára vásárolni. A benzinturizmus viszont érzékenyebben reagál a forint árfolyamváltozására.

Románia EU-csatlakozása óta folyamatosan csökken a bevásárló-turizmus Békés megyében, ugyanis a fogyasztói árak között ma már nincs nagy különbség. A Békéscsabára és Gyulára érkező látogatók döntő hányada nem a piacokon vásárol, hanem a bevásárlóközpontokban – mondták el az MTI-nek a megyei kereskedelmi kamaránál. Egyre többen turisztikai céllal látogatják a megye üdülővárosait a határon túlról, a magasabb színvonalú gyógyászati, fürdő- és rekreációs szolgáltatásokat veszik igénybe.

Debrecenben és a határ menti bevásárlóközpontok parkolóiban ugyanakkor nőtt az utóbbi napokban a román rendszámú gépkocsik száma – tapasztalta az MTI tudósítója. A nagy debreceni bevásárlóközpontok eddig is kedvelt célpontjai voltak a határ mentén élőknek, de míg korábban többnyire Nagyváradról és környékéről érkeztek a vásárlók, most távolabbi térségekből is.

Érzékenyen reagálnak a forint-euró árfolyammozgásra azok a szlovák állampolgárok, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyével szomszédos felvidéki településeken élnek. Amikor egy euróért 320 forintnál is többet adtak, a Miskolctól csaknem kilencven kilométerre lévő Kassáról is átautóztak bevásárolni a borsodi megyeszékhelyre. Ahogy erősödött a forint, valamelyest csökkent a bevásárló-turizmus, illetve főleg a határ menti településekre, Sátoraljaújhelyre, Encsre korlátozódott. 

Komárom-Esztergom megye határ menti bevásárlóközpontjai és benzinkutjai szintén célpontjai a magas euróárfolyam miatt a szlovák bevásárló-turizmusnak. 

Győrben főként a hipermarketekben érezhető a szlovák vásárlók jelenléte. Az érkezők jellemzően nagybevásárlást hajtanak végre. Elmondásuk szerint a túloldalon negyed euróról indul a zsemle darabja, 80 centről a tej literje, de sört sem igen kapni 60-65 centnél olcsóbban. Ehhez képest akár 20-40 százalékot is spórolhatnak a magyarországi oldalon.

Vas megyében viszont évek óta egyre kevesebb az euróját forintra váltó turista – mondta az MTI-nek egy pénzváltótulajdonos. A gyengébb forint ellenére is viszonylag kicsi az érdeklődés, ez pedig leginkább annak tudható be, hogy a határ túloldalán lévő szupermarketekben állandóak az akciók, így sokszor a kint dolgozó magyarok is inkább ott vásárolnak. Az osztrák turisták azonban még mindig szívesen veszik igénybe a vendéglátóhelyek szolgáltatásait, és sokan járnak át fogorvoshoz is.

A benzinturizmus szintén a forintgyengülés vagy -erősödés függvénye: jelenleg Ausztriában érdemesebb tankolni, ugyanis a határszélen 1,38 euró egy liter 95-ös oktánszámú benzin, így a forintot átváltva is olcsóbb, mint Magyarországon.

A Soproni Kereskedelmi és Iparkamaránál elmondták: több pénzt vásárolnak el a magyarok Burgenlandban, mint az osztrákok Magyarországon. A kamara szerint ma már szinte csak a fodrászok, kozmetikusok miatt járnak át Sopronba a határ túloldaláról.

A gyengébb forint ellenére sem érkezik nagy számban bevásárló-turista Zala megyébe Szlovéniából vagy Horvátországból, de magyarok sem tankolnak vagy vásárolnak manapság jelentős számban a két szomszédos országban – tapasztalta az MTI tudósítója.

 Baranyában és Horvátországnak a magyar határhoz közeli területein sem érzékelhető jelentősebb benzin-, vagy bevásárló-turizmus. A rendőrség közlése szerint a határátkelőhelyeken az elmúlt időszakban nem tapasztaltak az átlagosnál nagyobb forgalmat. Az MTI tudósítója ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a horvátok előszeretettel keresik fel a nagy pécsi bevásárlóközpontokat, főleg a szezon végi leárazások idején.

Egyre kevésbé éri meg tankolni és bevásárolni Kárpátalján, a magyar határhoz közeli töltőállomásokon, illetve boltokban: az ukrajnai áremelések és a határellenőrzés szigorodása miatt kevesebb magyar látogat vásárolni a szomszédos országba.

Csökken az üzemanyag-csempészet is: a pénzügyőrök egyre ritkábban foglalnak le átalakított tartályú autókat, az ilyen jellegű jogsértések száma évről évre csökken.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »