Ugandában betiltották a közösségi média platformokat

Az ugandai vezetés kedden arra utasította az internetszolgáltatókat, hogy további értesítésig blokkolják az összes közösségi média platformot és üzenetküldő alkalmazást – írja a Reuters egy, az ország kommunikációs szabályozója által írt levélre hivatkozva.

Kedden számos felhasználó arra panaszkodott, hogy nem tudnak hozzáférni a Facebookhoz és a WhatsApp-hoz, azaz az olyan közösségi média platformokhoz, amelyeket széles körben használnak a választási kampányokra.

„Az Ugandai Kommunikációs Bizottság ezennel arra utasítja Önt, hogy további értesítésig haladéktalanul függessze fel az összes közösségi média platform és online üzenetküldő alkalmazás hozzáférését és használatát a hálózatán keresztül” – áll a bizottság ügyvezető igazgatójának az internetszolgáltatókhoz intézett levelében.

Noha az ugandai vezetés egyelőre nem nyilatkozott az ügy kapcsán, egy, a távközlési szektorban dolgozó forrás szerint a kormány egyértelművé tette a távközlési vállalatok vezetőinek, hogy a közösségi média betiltása megtorlásul szolgál arra, hogy a Facebook az előző napokban blokkolt néhány kormánypárti fiókot – beleértve olyan kormánytagok Facebook-oldalát is, akiket azzal vádolnak, hogy a csütörtöki választás előtt megpróbálták manipulálni a platformon folyó nyilvános vitát.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A kelet-afrikai országban feszültségekkel terhelt kampány után tartják meg csütörtökön az elnök- és parlamenti választásokat, amely során a jelenlegi elnök, a 76 éves Yoweri Museveni komoly ellenféllel, a 38 éves, popsztárból lett politikussal, Bobi Wine-nal néz szembe.

Forrás: Reuters

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »