Újraindul a vita a jövő eurózónájáról

Egy, az Európai Bizottság által készített és Jean-Claude Juncker által a csütörtöki EU-csúcson szóban ismertetett elemzés újra kívánja indítani a vitát a gazdasági és monetáris unió továbbfejlesztéséről. A dokumentum első változata többet foglalkozik a múlttal, mint a jövővel.

Az Európai Tanács csütörtöki informális ülésén az EU hivatalosan is újraindította a vitát és gondolkodást a gazdasági és monetáris unió (EMU) jövőjéről.

A „kezdőrúgást” Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke végezte el, amikor a 28 uniós tagállam vezetője előtt bemutatta azt az analitikus dokumentumot, amely egyfajta röntgenfelvételt közöl az eurózónáról, az előtte álló fő kihívásokról, és elgondolkozik a továbblépés lehetséges irányairól is.

A papírt még tavaly októberben rendelték meg az állam- és kormányfők négy intézmény, az Európai Bizottság, az Európai Tanács, az Európai Központi Bank és az Eurócsoport elnökétől azzal, hogy a júniusi EU-csúcsra végleges jelentést tegyenek le az asztalra, javaslatokat téve az EMU építkezésében a további lehetséges lépésekre.

A munkát az előző ciklustól eltérően az Európai Tanács elnöke helyett az Európai Bizottság feje koordinálja, aki csütörtökön állt elő az első, még nagyon kezdeti fázist tükröző verzióval. Pedig a brit kormány előzetesen abban bízott, hogy a júniusban véglegesedő szöveg utalásokat tesz majd az EU-szerződések módosítására is, ami megkönnyíthetné Nagy-Britannia számára a brit tagság egyes feltételeinek újratárgyalását az EU-val a 2017-re a bennmaradásról tervezett népszavazás előtt.

Az első írásos anyag ugyanakkor nem csak a szerződésről hallgat, de egyelőre más olyan jövőre vonatkozó kérdéseket sem feszeget, amelyek egy 2012 őszén már ugyanebben a témában megjelent dokumentumban már szerepeltek.

Az elemzés háromnegyede ehelyett inkább az egységes valuta és az EMU természetére fókuszál, visszapillant a gazdasági és pénzügyi válság gyökereire, számba veszi a 2010 óta a gazdaságpolitikai koordinációban és a pénzügyek terén elfogadott intézkedéseket, pillanatfelvételt ad a jelenlegi helyzetről, és csak az utolsó két oldalon foglalkozik „a mély és tényleges” gazdasági és monetáris unió felé vezető lépésekkel.

A dokumentum többek között rámutat, hogy az euró egy sorsközösséget hozott létre a valutaövezet tagjai között, akik belső problémái és nehézségei a többiek számára sem lehetnek már közömbösek. „Egy monetáris unió csak akkor lesz sikeres, ha belül lenni idővel több előnnyel jár, mint a kívülmaradás. Ahhoz, hogy ez így legyen, minden tagállamnak úgy kell gazdasági és fiskális politikájára tekintenie, hogy az közös érdeklődésre tart számot” – húzza alá az elemzés.

Az anyag előretekintő része szükségesnek nevezi, hogy az eurózóna fokozatosan az erősebb gazdaságpolitikai koordináció, a konvergencia és a szolidaritás konkrét mechanizmusai felé vegyen irányt.

A formailag a négy elnök (valójában egyelőre csak a bizottsági elnök) kézjegyét viselő dokumentum rövid távon (a következő 18 hónapban) fontosnak nevezi egy következetes stratégia végrehajtását a szerkezeti reformok, a beruházások és a költségvetési felelősség „szentháromsága” alapján. Ebben a kontextusban az elemzés szerint elsőbbséget kell élveznie a tagállamok nagyobb elkötelezettségének a növekedésbarát szerkezeti reformok mellett az euróövezeten belül. A papír megjegyzi, hogy a tagállamok az általuk eddig tett politikai vállalások végrehajtása nem bizonyult kielégítőnek. Elismeri, hogy ebből a szempontból az egységes valuta stabilizáló hatásának „bizonyos kontraproduktív hatásai” vannak a tagállamok szerkezeti reformok megkezdésére és végrehajtására vonatkozó politikai akaratára. „Legmagasabb szintű megújult politikai konszenzus szükséges ezeknek a strukturális reformoknak a végrehajtása érdekében” – hangsúlyozza a Bizottság.

A szerkezeti reformok felgyorsítása mellett az egységes piac működését akadályozó korlátok lebontása a másik rövid távú prioritás. Az ezirányú erőfeszítésenek a munkaerő mobilitás fokozására és a határokon átnyúló befektetések és a tőke szabad áramlásának útjában álló korlátok lebontására kellene fókuszálnia.

Az elemzés ugyanakkor azt is lényegesnek tartja, hogy a polgárok és a piacok elvárásaival összhangban az EMU-keret hosszú távú fejlődési perspektíváját is kifejlesszék.

Ennek jegyében a dokumentum egyelőre csak körülbelül egy tucat kérdés feltevésére korlátozódik, amelyekre a végleges jelentés kidolgozása során válaszokat vár a tagállamoktól. A kérdések az EMU korábban már felvázolt gazdasági, fiskális és politikai pillére helyett inkább a gazdaságpolitikai koordináció (más néven a gazdasági kormányzás) elmélyítésének értelmére és lehetséges irányaira vonatkoznak.

Az egyik kérdés arra vonatkozik, hogy miképpen lehetne biztosítani a gazdasági és fiskális szabályozó keret jobb végrehajtását és érvényesítését. Vagy arra, hogy a jelenlegi keret maradéktalan végrehajtása esetén elégséges-e ahhoz, hogy az euróövezet ellenállóvá váljon a sokkhatásokkal szemben és hosszú távon prosperáljon? Afelől is érdeklődik a Bizottság, hogy az EMU milyen mértékben támaszkodjon erős szabályokra, és milyen mértékben erős hatáskörökkel rendelkező közös intézményekre.

Egy másik kérdés azt firtatja, hogy milyen eszközök szükségesek arra az esetre, ha a kormányzási felügyeleti keret ellenére egyes nemzeti politikák továbbra is rossz irányba mennek? További kérdés, hogy vajon az eddig meghozott intézkedések elég garanciát nyújtanak-e arra, hogy a bankok és a szuverén államadósság között ne jöjjön létre újra ördögi kör. „A szuverenitás megosztás jelenlegi foka mennyire képes a közös valuta gazdasági, pénzügyi és fiskális követelményeinek megfelelni? A fiskális területen kívánatos-e a további kockázatmegosztás, és ha igen, milyen előfeltételek mellett?

Végül a kérdőív arról is érdeklődik, hogy a közös szabályok szigorítása révén az eddiginél jobb eredményt lehet-e elérni a szerkezeti reformok végrehajtásában. A leges-legutolsó kérdés pedig az elszámoltathatóság és a legitimitás továbbfejlesztésének lehetőségéről szól az EMU-ban.