Putyin szerint a világ

Október 22-23-24-én megtartotta éves találkozóját a Valdai Nemzetközi Vitafórum. A három napos találkozó témája napjaink átalakuló világrendje volt. A találkozó harmadik napján Vlagyimir Putyin elnök is részt vett, akinek beszédéből képet lehet kapni arról, hogyan is látja Putyin a világot, és hogyan szeretné látni a jövőben.

A Valdai Nemzetközi Vitafórum idei találkozóját a Fekete-tenger parti Szocsiban tartotta. A találkozó címe „A világrend: új szabályok, vagy játék szabályok nélkül”. A konferencián részt vett összesen száznyolc szakértő – leginkább történészek és politikai elemzők – a világ huszonöt országából. A vitaklub ülésének három napja alatt azokat a tényezőket vizsgálta meg, amelyek negatív hatásokat eredményeznek a jelenlegi nemzetközi jogi és normarendszer, valamint a nemzetközi intézményrendszer működésében.

Az esemény utolsó napján részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki a záró szekcióban mintegy háromnegyed órás időtartamban szólalt fel. Putyin jelenléte és felszólalása, tekintettel a jelenlegi feszült nemzetközi rendszerre, nagyon fontos. A Valdai Club információi alapján sok résztvevő nyilatkozott úgy, hogy szerinte ez az ülés az egyetlen esély arra, hogy megtudhassák, mi is történik pontosan az orosz politikában, illetve mi fog történni abban.

Putyin elnök beszéde leginkább három fő témakör körül csoportosult, ezek a globális biztonság jelenlegi helyzete, az USA hegemóniája és annak problematikája, valamint a fegyverzetellenőrzés. Az elnök beszéde elején felhívta arra a figyelmet, hogy őszintén fog beszélni az egyes problémákról.

„Néhány dolog, amit elmondok, talán túl keménynek tűnhet, de ha nem beszélünk közvetlenül és őszintén arról, amit gondolunk, akkor ennek a találkozónak nem sok értelme van”- kezdte meg Putyin.

A globális biztonsági rendszer hibái

A beszéde elején az elnök leginkább a jelenleg fennálló nemzetközi rendszer, világrend kritikáját fogalmazta meg. A jelenlegi globális biztonsági rendszer ingatag, nem képes biztosítani a stabilitást a világban, annak az egyszerű oknak a következtében, hogy eljárt felette az idő, hiszen intézményi és jogi alapjait a 20. század közepén fektették le. Putyin kiemelte, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszerét igazítani kell a 21. század kihívásaihoz.

A felmerülő konfliktusok nem a kialakított struktúra fejlődését eredményezték, sokkal inkább a szervezet eróziójához vezettek. Ennek következtében a diplomácia helyett sok alkalommal a nyers erő került előtérbe. Véleménye szerint racionális alapokon újjá kellett volna építeni a rendszert úgy, hogy az alkalmazkodni tudjon a globalizálódó világ új kihívásaihoz. Kiemelte azonban, hogy annak ellenére, hogy az akkor kialakított rend nem képes hatékonyan reagálni a jelen kor kihívásaira nem jelenti azt, hogy a maga idejében ne lett volna kielégítő.

Hozzátette, hogy a második világháború után létrehozott világrend azért lehetett annyira stabil, mert az „alapítóatyák” tisztelték egymást, nem próbáltak meg nyomást helyezni egymásra, de törekedtek a megegyezésre. Putyin ezzel a nem teljesen burkolt célzással üzen az Egyesült Államoknak, hogy bár Oroszország nehéz időkön ment keresztül a ’90-es években, mára visszakövetelné nagyhatalmi partnerségi státuszát, és az ahhoz kijáró tiszteletet.

Putyin szerint a hibát az Egyesült Államok követte el, mikor is az kikiáltotta magát a hidegháború nyertesének, és győzelmi mámorában nem látta szükségét annak, hogy egy új, hatalmi egyensúlyon alapuló világrendet hozzon létre.

A hidegháború végével nem született békeszerződés, illetve semmilyen megállapodás, ami lefektethette volna az új alapokat, e helyett az USA, az újonnan „létrejött” unipoláris világ vezető hatalma, a saját „játszóterének” tekintette a világot, úgy alakítva az eseményeket, ahogy azt saját érdekei megkívánják.

Oroszország elnöke az újgazdagok viselkedéshez hasonlította az Egyesült Államok hidegháború utáni magatartását, aki a helyett, hogy megfontoltan, bölcsen gazdálkodna „vagyonával”- ami ez esetben a világ politikai, és gazdasági vezető hatalmi státusza-, fényűzésre és ostobaságokra tékozolja el erőforrásait.

Putyin szerint az USA egy saját mércét állított fel és erőltetett a világra, mely abból áll, hogy egy adott állam kormánya minél lojálisabb Washingtonhoz, annál nagyobb legitimitással rendelkezik a nemzetközi közösség szemszögéből.

Az USA unilaterális diktatórizmusa ahelyett, hogy stabilitást biztosítana a világban, a konfliktusok eszkalációjáért felelős. Erre példa az ukrán konfliktus esete, mely konfliktus eszkalációja –az orosz elnök szerint- az Egyesült Államok beavatkozásának róható fel. A válság eredményeként kirobbant szankcióháborúról úgy vélekedik, hogy a nyugat által bevetett gazdasági megszorítások elhibázottak, ugyanis azok pont azt eredményezik, hogy az orosz gazdaság a saját lábára álljon és csökkentse Európától való függését.

Az Egyesült Államok szerepe 

Az ukrán konfliktus témáját átvezetőként felhasználva Putyin elnök a továbbiakban az USA hegemóniájának kritikáját fogalmazta meg több szempontból is. Véleménye szerint Washington a hidegháború rendszerét akarja újjáéleszteni, amikor még képes volt ellenőrzést gyakorolni a nemzetközi porondon. Saját hatalmának megerősítéseként valamiféle „kvázi-bipoláris” rendszert igyekszik összehozni a hidegháború éveiben használatos „a gonosz birodalma” propaganda használatával, mellyel a nemzetközi közösség előtt ismét Oroszországot akarja befeketíteni. Ezzel kapcsolatosan kiemelte a tömegmédiai szerepét, „a média egy olyan eszköz, melynek manipulálásával a feketét is el lehet adni fehérként, és a fehéret feketeként”- vélte az elnök. Putyin beszédében reagált azokra az állításokra is, miszerint Oroszország valamiféle világbirodalmat kíván létrehozni, és ennek érdekében nem riad vissza attól, hogy sértse szomszédjai szuverenitását. Az elnök szerint ezek a vádak alaptalanok.

Mások érdekeinek tiszteletben tartása mellett, mi csak egyszerűen szeretnénk, ha a mi saját érdekeinket is számba vennék, és szeretnénk, ha a pozíciónkat, helyzetünket tiszteletben tartanák”- emelte ki Putyin. Látható, hogy felszólalásának ténylegesen központi magva az, hogy Oroszország megkapja a kellő tiszteletet a nemzetközi rendszer szereplőitől.

Putyin szerint az Egyesült Államok görcsösen ragaszkodik az unipoláris világ további fenntartásához, azonban Washingtonnak be kell látnia, hogy ez a világrend „hatástalan a valódi fenyegetésekkel szembeni küzdelemben.”

Állításai alátámasztására Putyin az Iszlám Állam példáját hozza fel, tovább sorolva a Nyugat, és az USA meggondolatlan döntéseit. Véleménye szerint a Nyugat újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el, nem tanul belőlük. Legfőképp igaz ez az iszlám extrémizmus kezelésére vonatkozóan. Az elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország nem felejti el, hogy a Szovjetunió és a hidegháború idején Washington az afgán szélsőségeseket támogatta a szovjetekkel szemben.

Az USA ez által nem csak szemet hunyt a felett, hogy az iszlám szélsőségek megtelepedjenek közép-Ázsiában, de lényegében kinevelte és felfegyverezte a huszonkét évvel későbbi saját ellenállóit is. Putyin kiemeli, hogy a helyzet most sem más: a Nyugat líbiai beavatkozása destabilizálta az országot, mely így a terroristák melegágya lett. Szíriában csakúgy szintén az USA és szövetségesei kezdték el közvetlenül fegyverrel ellátni az Asszad elleni felkelőket.

Kitért az Eurázsiai Gazdasági Unió és az Európai Unió kapcsolatára is. Elmondta, hogy Oroszország támogatja a két szervezet közötti párbeszéd fejlesztését.

„Szívesen fogadnánk érdemi párbeszéd kezdetét az Eurázsiai Gazdasági Unió és az Európai Unió között. Néhány tisztázatlan okból, ezt a lehetőséget eddig nem ragadtuk meg”- mondta az elnök.

A nemzetközi rendszer restaurációja- felhívás az együttműködésre?

Putyin zárógondolataiban elmondta, hogy a hidegháború utáni években a globális politika résztvevői elvesztették azon tulajdonságaikat, hogy óvatosak legyenek és képesek legyenek elkerülni a meggondolatlan lépéseket. A hidegháború éveiben figyelni kellett mindenre, egy félreértés a világot az atomháborúba taszította volna, azonban a résztvevők óvatlanok lettek. A világ belépett a globális átalakulások korszakába, mikor a rendszer alapjai kezdenek meglazulni. Ezekben a vészterhes időkben vissza kell emlékezni a hidegháború éveire, esetleg alkalmazni kell az akkor bevált diplomáciai, kommunikációs formulákat, az ellenfél tiszteletét. Ellenkező esetben a békés, stabil fejlődés reménye csak egy veszélyes illúzió.

„Igen, természetesen már mondtam, hogy egy stabilabb világrend kiépítése nehéz feladat. Egy hosszú, kemény munka előtt állunk. Képesek voltunk azonban arra, hogy a második világháború után kidolgozzuk az interakciók szabályait, és képesek voltunk arra is, hogy a ’70-es években megegyezésre jussunk Helsinkiben. Közös feladatunk, hogy megoldjuk az alapvető kihívásokat a fejlődés ezen új szakaszában.” –zárta beszédét Putyin.

Egy rossz házasság: se veled, se nélküled

A beszéd október 24-ei elhangzását követően sok támadás érte Moszkvát, miszerint az elhangzott elnöki beszéd erősen Amerika-ellenes volt. Az Állami Duma Nemzetközi Ügyek Bizottságának elnöke, Alekszej Puskov a Twitteren osztotta meg ehhez fűződő véleményét, miszerint Putyin beszéde Amerikát kritizáló volt és nem Amerika-ellenes, viszont az érzékeny észak-amerikai állam nagyon sértődékeny, és a kritikát nem, csak a csodálatot képes elfogadni.

Putyin beszédének jelentős része az Egyesült Államok kritikájából áll, azonban azt semmiképpen nem lehet elmondani róla, hogy USA-ellenes lenne. Ennek ellenére hosszan sorolja azokat a hibákat, melyeket véleménye szerint a bipoláris világrend bukását követően elkövetett Washington.

Ezt a beszédet nem lehet az új hidegháború nyitányának, egyfajta orosz „fultoni beszédnek” tekinteni, hiszen nem intéz kihívást az USA irányába. A beszéd hangulatán érződik az orosz sértettség, amiért az USA és Nyugati szövetségeseik nem számolnak Oroszországgal nagyhatalomként, illetve hogy Moszkva ismét, ha nem is a „gonosz birodalmának”, de a „gonosz központjának” van elkönyvelve, aki világhódító terveivel fenyegeti Európát.

A beszéd a kritikai tartalma mellett egyfajta figyelemfelkeltés a Nyugatnak címezve. Oroszország és a Nyugat között voltak már hullámvölgyek, azonban még a hidegháború éveiben is sikerült megegyezésre jutni, miért ne lehetne most is, hiszen a nézeteltérések ellenére egyrészről vannak közös „ellenségek”, másrészről mind a két félnek szüksége van a másikra.

A Moszkva- Washington kapcsolatos arra hasonlatos leginkább, mint amikor két biciklis együtt teker például egy versenyen. Ha egyedül tekernek az élen, megvan az esély, hogy feltörekvő versenyzők leelőzzék őket, – ezek a „feltörekvő versenyzők” jelen esetben Kína és India. Ellenben ha a két élversenyző összegfog, és párban hajtanak, váltogatva a széltörő pozíciót, mindketten gyorsabban haladnak, így nehezebb is őket lehagyni. Mindenki tudja, hogy ez egy ideiglenes „érdekházasság”, de végül belátható, hogy még mindig jobb egy már nagyrészt kiismert, öreg ellenfél ellen hadakozni a nemzetközi kapcsolatok terében, mint egy kiszámíthatatlan, lobbanékony trónkövetelővel.