Megdöbbentőnek tartják a romániai magyar pártok vezetői a tavalyi népszámlálás eredményeit. Mint a Krónika megkeresésére fogalmaztak, a magyarság ilyen mértékű fogyására nem számítottak. Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Kelemen: elképzelhető még némi növekedés
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a népszámlálás ideiglenes eredményeivel kapcsolatosan a Krónikának kijelentette, ilyen nagyszámú csökkenésre nem számítottak, a számok mindenkit megleptek. Ennek ellenére úgy véli, többet fognak tudni mondani a végleges adatok birtokában, ezért egyelőre nem szeretne spekulációkba bonyolódni. „Mindannyiunkat meglepett a csökkenés, bár én úgy érzem, hogy vannak olyan települések, olyan régiók, ahol sok hiba csúszott be. Nagyon sok helyen nem jelenik meg a nemzetiség, több ezer ember esetében. Amikor megkapjuk az anyanyelvre vonatkozó adatokat, okosabbak leszünk. Lévén ezek mind ideiglenes számok, elképzelhető még némi növekedés” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Bizalmatlan eközben a közzétett számadatokkal szemben Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke, hiszen – mint mondja – a romániai népszámlálás körül akkora volt a káosz, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a most ismert adatok megfelelnek a valóságnak. A politikus szerint a jelenség fő oka az asszimiláció, amely az interetnikus környezetekben igencsak felgyorsult az utóbbi időben.
A Bánságban és Dél-Erdélyben legalábbis biztosan ez az elsődleges ok – vallja Toró. „Alaposan végig kell gondolnunk, hogyan tudunk segíteni, ellenkező esetben a nemzethatár hamarosan beljebb költözik, területe zsugorodik, nemcsak földrajzi, hanem szellemi értelemben is” – fogalmazott a megbízott pártelnök. Úgy látja, az erdélyi magyar közéleti szereplőknek egységes stratégiát kellene kidolgozniuk, amelyben a szórványvidékek támogatására minden eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani.
Nem kívülről kell megoldást várni
Brutálisnak nevezte a magyarság népességfogyásának mértékét Demeter Szilárd, Tőkés László központi irodájának vezetője. Az okok között elsősorban azt látja szembetűnőnek, hogy hiányzik az az élhető jövőkép, amelyet a politikum, a civil és az akadémiai szféra, illetve az erdélyi magyar közszereplőknek közösen kellene megteremteniük.
„Civilként is rengeteg mindent tehetünk” – jelentette ki, szerinte ugyanis az egyik fő gond, hogy a felelősséget hajlamosak vagyunk áttolni az érdekképviseletre, a megoldásokat pedig Bukarestből várni. Arra volna szükség, hogy a társadalmi kohéziót újrateremtsük. Az önkormányzatok részéről jó lépés volna a regionális gazdaságpolitikák bevezetése – közbeszerzéseknél például a helyieket előnyben részesíthetnék –, a kaláka hagyományának felelevenítése, illetve alternatív támogatáspolitikák kidolgozása.
Szász: vissza kell fordulni a közösséghez
„Attól tartok, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ami a fogyási folyamat megállítását vagy esetleges visszafordítását illeti” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. A veszteség óriási, és a politikus szerint, ha nem lassul a folyamat, a romániai magyarság száma egy olyan kritikus érték alá esik, ahonnan már nincs visszaút.
„Vagy sikerül egy katarzisszerű eseménnyel kapaszkodót nyújtani a közösségnek, vagy a mostani válság még jobban elmélyül” – véli Szász Jenő, aki elsősorban az autonómiák kivívását – a Székelyföldön a területi, másutt pedig a kulturális, illetve személyi elvű önrendelkezést – tekinti ilyen katarzisnak.
Kitekintő / Krónika.ro