Halad a cseh kormányalakítás

Milos Zeman cseh elnök kormányalakítási tárgyalásokkal bízta meg Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét – jelentette be kedden a cseh államfői iroda közleményben.

„Milos Zeman köztársasági elnöktől ma (kedden) hivatalos megbízást kaptam a kormányalakítási tárgyalásokra. A megbízást elfogadtam. A következő napokban folytatni fogom a tárgyalásokat koalíciós partnereimmel a kormány végleges formájáról” – reagált az elnöki iroda közleményére Petr Fiala a Twitteren.

Az októberi képviselőházi választásokat a hárompárti Spolu (ODS, KDU-CSL, Top 09) szövetség nyerte, amelynek Petr Fiala a kormányfőjelöltje. A Spolu és a harmadik helyen végzett kétpárti PirSTAN (Kalózok, illetve Polgármesterek és Függetlenek) szövetség közösen akar kormányt alakítani, és hétfőn már aláírták a koalíciós szerződést is.

https://www.instagram.com/p/CWAviL3LWWZ/

Az ötpárti új cseh kormánykoalíciónak együtt 108 képviselője lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami a cseh parlamenti viszonyok között jelentős többség. A formálódó kormánykoalíció már bejelentette, hogy az új kormánynak 18 tagja lesz az eddigi tizenöttel szemben: a Spolu adja a kormányfőt és tíz minisztert, míg a PirSTAN nyolc miniszteri tisztséget kap.

„Számolok azzal, hogy tájékoztatni fognak tárgyalásaik eredményéről, hogy dönthessek további alkotmányos lépéseimről” – jegyezte meg Zeman a közleményében.

Csehországban hagyomány, hogy a választásokon győztes párt vezetője először kormányalakítási tárgyalásokra kap megbízást. Amennyiben ezek sikeresek, az államfő az illetőt kinevezi kormányfőnek, és megbízza az új kormány megalakításával. A cseh alkotmány csak az utóbbi két lépést ismeri, a nem hivatalos kormányalakítási tárgyalásokat Václav Havel vezette be a kilencvenes években, s azóta ez a kormányalakítás elfogadott, de nem hivatalos részévé vált.

Andrej Babis jelenlegi kormányfő, akinek pártja, az ANO mozgalom a második helyen végzett a választásokon, már bejelentette, hogy ellenzékbe vonul.

Rendeződik a politikai helyzet Csehországban

Forrás: MTI

Friss hírek