Rendeződik a politikai helyzet Csehországban

Nem lesz probléma Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének új kormányfővé történő kinevezésével – jelentette ki Milos Zeman, a kórházi kezelésen lévő cseh államfő, aki telefoninterjút adott pénteken a Frekvence 1 prágai kereskedelmi rádiónak.

Zeman megjegyezte: Andrej Babis, a jelenlegi kormányfő már nem akarja tovább betölteni ezt a tisztséget. Hozzátette: mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb megalakulhasson az új kormány. Babis, aki délelőtt telefonon beszélt Zemannal, közölte: kormánya lemondását írásban közli az államfővel mindjárt azt követően, hogy befejeződik az új képviselőház alakuló ülése.

A 77 éves cseh államfő, akit október 10. óta kezelnek a prágai Központi Katonai Kórházban, betegsége alatt most szólalt meg először nyilvánosan. Azt mondta: teljesen normálisan érzi magát, mert nincs olyan nyomás alatt, mint korábban.

„Állapotom abból ered, hogy nincs étvágyam, és rossz az emésztésem. A kórházi orvosok lépései odavezettek, hogy most már teljesen normálisan érzem magam” – jelentette ki a rádióban Milos Zeman.

Milos Zeman egészségi állapota továbbra is kórházi kezelést igényel. Az elnök kezelését felügyelő orvosi konzílium pénteken megállapította: Zeman állapota „továbbra sem engedi, hogy teljes mértékben ellássa jogköréből eredő feladatait”.  A közelmúltban létrehozott konzílium most ülésezett első ízben. Tekintettel az elnök állapotának bizonyos javulására Milos Vystrcil, a szenátus elnöke, aki korábban az államfői jogkörök átruházását szorgalmazta, kijelentette: jelenleg nincs ok az államfői jogkörök átruházására.

Az államfő az interjúban elmondta, hogy áttanulmányozta a parlamenti alsóházba bekerült összes párt programját, és a jövőbeni kormányfőt adó ODS programja rokonszenves neki. Az új kormányt Zeman nem a prágai Hradzsinban, hanem a Lány kastélyban fogja kinevezni.

Az interjú során viszont azt nem árulta el, hogy a kormányt abban az összetételben nevezi-e ki, ahogy azt Petr Fiala előterjeszteni kívánja.

„A magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a kormány minél hamarabb megalakuljon” – szögezte le Milos Zeman.

Babis nem akadályozza a haladást

„Megvárom a képviselőháznak és szerveinek megalakulását, majd azonnal összehívom a kormányt, és benyújtjuk lemondásunkat” – jelentette ki Andrej Babis újságírók előtt, miután telefonon beszélt az államfővel. A kabinet lemondásának pontos dátumáról Babis és Zeman nem egyeztetett.

A korábban közölt információk szerint az új cseh képviselőház alakuló ülése hétfőn kezdődik, a képviselői eskük letétele után várhatóan szerdán kerül sor az alsóház elnökének és alelnökeinek megválasztására. A most formálódó új, ötpárti kormánykoalíció már bejelentette, hogy a testület élére Markéta Pekarová Adamovát, a TOP 09 párt elnökét jelöli.

Az októberi választásokat a hárompárti Spolu (ODS, KDU-CSL, TOP 09) koalíció nyerte 28 százalékkal, a második helyen az ANO végzett 27 százalékkal, a harmadikon pedig a kétpárti PirSTAN (Kalózok, valamint Polgármesterek és Függetlenek) koalíció 16 százalékkal. Negyedikként a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) jutott be az alsóházba 10 százalékkal.

  • Előzmények:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »