Tavaszig befagyasztották a gáz és az áram árát Romániában

A román parlament ideiglenesen, öt hónapra befagyasztotta a villamosenergia és a gáz árát, és 5 százalékra csökkentette a két energiahordozó áfáját, egyben ideiglenes energiaár-kompenzációt is biztosít a fogyasztóknak.

A képviselőház ügydöntő jogkörrel rendelkezett, a törvényt korábban a szenátus is megszavazta, így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen. A jogszabály rendelkezései öt hónapra szólnak, november 1-től 2022. március 31-ig.

A jogszabály szerint a szolgáltatók nem értékesíthetik a fogyasztóknak a villamosenergiát kilowattóránként 1 lejnél (1 román lej 73,85 forint) magasabb áron, a földgáz esetében 1000 kilowattóra földgáz ára nem haladhatja meg a 250 lejt. Az árak befagyasztása a lakossági fogyasztók mellett vonatkozik az iskolákra, kórházakra, civil szervezetekre és egyházakra is.

A fogyasztók jelentős része energiaár-kompenzációban is részesül, amit az állam fizet a szolgáltatóknak. A villanyáram esetében az állam kilowattóránként 0,29 lejt fizet a szolgáltatónak a fogyasztó helyett, a gáznál is 33 százalékkal csökken a kilowattóra fogyasztói ára az állami kompenzációnak köszönhetően.

Virgil Popescu román ügyvivő energiaügyi miniszter a parlamenti szavazás után úgy vélte, hogy a jogszabály 15 millió románnak, a lakosság 70 százalékának nyújt védelmet a téli hónapokban, hogy ne kelljen nagyobb rezsiköltséget fizetniük tavalyhoz képest az időközben jelentősen megnőtt nemzetközi energiaárak miatt.

Bende Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az ipari szakbizottság elnöke elmondta, hogy egy háromszobás lakás 150 kilowattóra villamosenergia elfogyasztása esetén 150 lejt kellene fizetnie, amiből a kompenzáció 43,5 lej, így a számla végösszege 106,5 lej lesz. Ugyanekkora méretű lakás esetében a havi gázszámla 329,25 lejbe kerül, de a szabályozás hiányában a költség 500-600 lejre rúgna. A jogszabály emellett 19 százalékról 5 százalékra csökkentette a villamosenergia és a gáz áfáját.

A törvényt üdvözölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki emlékeztetett, hogy a szövetség már júliusban javasolta az energiaárak befagyasztását és kompenzálását, ami most megtörtént.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »