Az Északi Áramlat-2 engedélyei nélkül nem jön több orosz gáz Európába

Az orosz gázipari óriás Gazprom hétfői aukciójának eredményei alapján Oroszország nem tervezi többletmennyiség leszállítását Európa felé sem Ukrajnán, sem Lengyelországon keresztül. A lépéssel vélhetően az Északi Áramlat-2 engedélyeztetését sürgetik, a beruházás ugyanis készen van, de a német hatóságoknál még akár hónapokig is állhat az ügy.

A Gazprom mindössze napi 30 millió köbméteres kapacitást foglalt be a Yamal-Európa vezetéken, ahol a maximális terhelhetőség napi 86,5 millió köbméter lenne, Ukrajna irányába pedig egyáltalán nem küldenek gázt novemberben.

Oroszország szállítja a legtöbb gázt Európába, részesedése a teljes piacból mintegy 43% volt a tavalyi évben az Eurostat összesítése alapján. Szeptember végétől azonban volatilissá vált az Európába érkező orosz gáz mennyisége, melynek egyik oka, hogy az európai gázszállítási szerződésekben idén ősztől nagyobb súlyt kaptak a piaci árazású szerződések, mint a hosszútávú, fix áras szerződések – ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök hibaként jellemezte október elején.

A másik ok pedig egyértelműen az, hogy Oroszország szeretné végre üzembe helyezni a sok vita mellett megépült Északi Áramlat-2 gázvezetéket, mely technikailag készen áll ugyan, de az engedélyeztetési folyamat még sokáig tarthat.

Kép forrása: Nord Stream 2 AG

Az üzemeltető Nord Stream 2 AG-tól a német szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) szeptemberben kapta meg független üzemeltetői minősítés iránti kérelmét, ennek az engedélynek a kiadása ugyanakkor négy hónapig is eltarthat, és még ezzel sincs vége – ezután kerül az ügy az Európai Bizottság elé, tehát akár az egész tél könnyen eltelhet a dokumentumok elkészítésével.

Ha viszont így lesz, akkor télre is marad a szűkös kínálat, párosítva a magas piaci árakkal. Az európai gázárakban kiindulópontnak tekintett holland TTF hub ma reggel 92 euró / megawatt áron forgott, ami közel 400%-os áramelkedést jelent az év eleje óta…

Forrás: CNBC / Kitekintő / LR

Friss hírek

Különmegbízottat nevezett ki a Nyugat-Balkánra Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök kinevezett egy nyugat-balkáni ügyekért felelős különmegbízottat annak jeléül, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a régió stabilitása és prosperitása iránt. A nyugat-balkáni politikai helyzetet a NATO külügyminisztereinek rigai találkozóján, valamint a G7 külügyminiszterek liverpooli találkozóján is megvitatják majd.

Read More »

Leave a Reply