Az indiai kormányzat még a koronavírus-járvány előtt jelentette be, hogy teljes egészében megválna az Air India légitársaságtól, amely már a vírusválság előtt is jelentős adósságot halmozott fel. Két évvel korábban a tulajdonrész háromnegyedének értékesítésével próbálkoztak, de akkor nem akadt egyetlen tényleges ajánlattevő sem.
Az értékesítési folyamat most úgy tűnik, célegyenesbe ért, mert két jelentkező is van a vállalatra, az egyik nemzetközileg leginkább az autógyártásról ismert indiai konglomerátum, a Tata Group, a másik pedig Ajay Singh indiai üzletember, aki a Spice Jet fapados légitársaság alapítója. A Tata Grouptól sem idegen a légi közlekedési szektor, sőt, valójában a Tata család csak régi befektetését próbálja most visszaszerezni, indulásakor, 1932-ben ugyanis az Air Indiát még Tata Airlines-nak hívták.
A kormányzat két feltételt is kikötött a tranzakció megvalósulásához, az egyik, hogy a cég irányítása csak indiai vállalkozáshoz kerülhet, a másik pedig, hogy a nyertes ajánlattevőnek a cég adósságainak egy részét is át kell vállalnia. A 2020-as állás szerint a légitársaság közel 8 milliárd dollárnyi adósságot halmozott fel, ebből a későbbi vevőnek legalább 3,2 milliárd dollárt kellene átvállalnia, de a légitársaságok helyzete az elmúlt egy évben nem volt túl fényes, így az aktuális számok még borúsabbak lehetnek.

Kép forrása: Pixabay.com
A nyertes mindenesetre 100%-os tulajdonrészt szerezne az Air India légitársaságban, megkapná a cég részesedését az AI Express vállalatban és az Air India repülőtéri kiszolgáló SATS Airport Services nevű cégben is szerezne 50%-ot. Az Air India 4,400 helyi és 1800 nemzetközi járatának repülési joga, az indiai repülőereken történő parkoltatás joga és 900 parkolóhely a tengerentúli repülőtereken szintén az új tulajdonosra szállna át.
A teljes cikk angol nyelven a Capital.com oldalán olvasható.
A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.