A tartós infláció veszélyére figyelmeztet az MNB alelnöke

Hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Aegon Alapkezelő csütörtöki budapesti szakmai rendezvényén.

Az alelnök előadásában emlékeztetett: ebben az évben általában az infláció megugrása tapasztalható a világban, ez részben ahhoz a nagyon gyors helyreállási folyamathoz kapcsolódik, amelyen a világgazdaság átmegy. Különösen fontosnak nevezte, hogy Magyarországon sikerült megvédeni a munkaerőpiacot, a munkanélküliségi ráták alacsonyak maradtak, és az elmúlt időszakban csökkentek is.

A jegybank alelnöke úgy fogalmazott: ahol lendületesebb az újraindulás, ott az infláció is gyorsabban jelenik meg, az újraindulás “ára” az infláció megugrása. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyreállítási folyamatot is gátolhatja, ha az infláció túl magas szintre emelkedik.

Virág Barnabás szerint a magyar jegybank számára tanulság, hogy foglalkozni kell az infláció kockázatával, másrészt védvonalakat kell felépíteni arra az esetre, ha a nagy jegybankok szűkítik az eszközvásárlási programokat. Az MNB alelnöke előadásában felidézte, hogy az infláció gyökerei már a koronavírus-járvány előtt jelen voltak a világgazdaságban.

Az inflációra adott jegybanki válaszokról szólva elmondta, egyre több jegybank kezdett reagálni, nem csak a feltörekvő országokban. Kitért arra, az eurózóna esetében speciális kihívás, hogy jelentős inflációs különbségek alakulnak ki az eurózóna tagállamai között. A régióval kapcsolatban jelezte, a térség kettészakadt a helyzetértékelést és a reakciókat tekintve, Magyarországon és Csehországban proaktív kamatemelési ciklus indult, míg Lengyelországban és Romániában kivárnak.

Virág Barnabás hangsúlyozta: indokolt volt a magyar jegybank által elkezdett proaktív magatartás.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek