Megmutatták az elektromos E-osztályt

A Daimler a holnap induló müncheni IAA autószalonon mutatja be az E-osztály elektrmos alternatíváját, az EGQ modellt, de a képeket és néhány adatot máris nyilvánosságra hoztak. 

A hagyományos meghajtású E-osztály mellett az S-osztály alternatíváját jelentő EQS-hez hasonlóan az EQE modell lesz elérhető a Mercedes modellpalettáján – igaz, csak leghamarabb 2022 végén, ugyanis az autó teljes hivatalos neve 2023 Mercedes-Benz EQE 350.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az értékesítés megkezdésének hivatalos dátumát valamikor 2022 közepén teszik majd közzé, az első példányokhoz pedig várhatóan 2022 végén – 2023 elején lehet majd hozzájutni.

A belső térben az előzetes képek alapján visszaköszönnek az EQS-ben látott megoldások, műszaki fronton pedig az alapmodell egy csak a hátsó tengelyt hajtó 288 lóerős elektromotorral lesz szerelve, később azonban 400 lóerő feletti, négykerékhajtású verziók is érkeznek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Car and Driver

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »