Német választások: már bizonytalan a CDU/CSU szövetség előnye

Néhány év leforgása alatt a Zöldek Németországban egy 10% alatti támogatottsággal rendelkező pártból egy olyan erővé váltak, amelynek akár a CDU/CSU pártszövetség szeptemberi legyőzésére is van esélye. Minden közvélemény-kutatás szerint olvad Merkelék előnye, sőt, az egyik friss felmérés szerint már vezetnek a Zöldek.

A párt hétfőn jelentette be, hogy történetükben először saját kancellárjelölttel futnak neki a parlamenti választásoknak, a kancellári székért Annalena Baerbock társelnököt indítják, és időközben az is kiderült, hogy a CDU/CSU színeiben Armin Laschet lesz az ellenfele, míg az SPD részéről pedig Olaf Scholz száll versenybe.

Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje. Forrás: Gruene.de

A verseny pedig nincs lefutva, hiszen a CDU/CSU pozíciója évek óta gyengül, a Zöldeké pedig ezzel párhuzamosan erősödik. Az előző parlamenti választáson 2017-ben az Angela Merkel által vezetett CDU/CSU a szavazatok 33%-át szerezte meg, míg a Zöldek 8,9%-os eredménnyel, ötödik pártként jutottak a parlamentbe.

A CDU a tavaszi regionális választásokon is gyengén szerepelt, Baden-Württemberg tartományban a Zöldek, Rajna-vidék-Pfalz tartományban a szociáldemokraták (SPD) kapták a legtöbb szavazatot – utóbbi helyen a CDU története leggyengébb eredményét érte el. A trend pedig a közvélemény-kutatásokban is visszaköszön: a Forsa-Intézet friss felmérésében, melyet 1502 ember megkérdezésével végeztek el, a Zöldek 28%-os eredménnyel első helyen végeztek, 5%-ot javítva a legutóbbi, április elején végzett kutatáshoz képest, a CDU/CSU pedig mindössze 21%-ot ért el, 6%-ot rontva az előző felméréshez képest.

A közvélemény-kutatások persze nem feltétlenül egyeznek meg a valós eredménnyel (lásd Brexit), és ellenpéldaként rögtön meg kell említeni, hogy a Bild újságnak készült keddi INSA felmérésben éppen ellentétes arányok jöttek ki, ott a CDU/CSU szerzett 27%-ot és a Zöldek 22%-ot, de az vitathatatlan tény, hogy az elmúlt éveket nézve a Zöldek nagyot erősödtek, a CDU népszerűségét pedig megtépázták a Merkel utódlása kapcsán kialakult viszályok.

A Zöldek esetleges győzelme mindezek ellenére nagy meglepetés lenne, de ha mégis összejönne nekik, akkor 2005 óta ez lenne az első választás, ahol nem a CDU/CSU szövetség futna be elsőnek.

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »