Meredeken emelkedik az oltási hajlandóság Spanyolországban

A spanyolok 83 százaléka szeretné beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen – derült ki az állami társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett felméréséből.

A védőoltás támogatottsága hónapról hónapra folyamatosan emelkedik: januárban 72,5 százalék, míg decemberben csak 32,5 százalék volt az oltási hajlandóság.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint eddig a lakosság 5,8 százaléka kapta meg a szükséges két adagot a rendelkezésre álló vakcinákból. A hatóságok szerint a nyár folyamán elérik a 70 százalékos átoltottságot, ezzel a járványügyi szakemberek szerint elérhető a közösségi immunitás kialakulása.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: százezer emberből átlagosan 321-en fertőzöttek az országban, egy hete a számuk még 540 volt. Az elmúlt 24 órában mintegy négyezer új fertőzöttet diagnosztizáltak a mintegy 47 milliós országban. A járvány kezdete óta 3,1 millió embernél mutatták ki a koronavírust. Az utóbbi egy hétben 1168-an hunytak el a fertőzés következtében, a halálos áldozatok száma közelít a 67 ezerhez.

A járványügyi vezető, aki szerint a brit vírusvariáns a fertőzések 20 százalékáért lehet felelős az országban, továbbra is arra számít, hogy március közepére ez a változat okozza majd az új esetek 40-50 százalékát.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elítélték Sarkozyt, de nem kell börtönbe vonulnia

A volt köztársasági elnököt azzal vádolták, hogy meg akart vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Nicolas Sarkozynek azonban nem kell börtönbe vonulnia, egyrészt fellebbezhet az ítélet ellen, másrészt kérheti, hogy háziőrizetben, elektromos karpereccel töltse le büntetését.

Read More »