Rohamosan nő a Disney Plus előfizetők száma

Január elején már 94,9 millió előfizetője volt a Disney Plus streamingszolgáltatásnak; egyetlen hónap alatt több mint 8 millióval nőtt a megrendelők száma. A Variety cikke emlékeztetett rá, hogy az eredeti tervek szerint a Disney négy év alatt akarta elérni 90 millió előfizetőt.

A 2019 novemberében indított streamingcsatorna közönségét tavaly decemberben elsősorban a Star Wars-univerzumból kinőtt The Mandalorian című sci-fisorozat sikere és a Pixar Lelki ismeretek című új animációja növelte, s emellett a január közepén debütált WandaVision című Marvel-produkció is sok nézőt érdekelt.

A Disney tetemes összeget fordít a streamingszolgáltatás eredeti tartalmainak előállítására, hogy megtartsa előfizetőit, illetve új előfizetőket vonzzon be. Befektetőinek tartott decemberi tájékoztatóján a stúdió 105 új játékfilmről és tévésorozatról adott hírt. Mint közölték, ezek 80 százaléka a streamingszolgáltatás számára készül a Star Wars-, Marvel-, Disney Animation- és Pixar-brand égisze alatt.

A Disney streamingszolgáltatások – a Disney Plus, a Hulu és az ESPN Plus – összesen 146,4 millió előfizetővel rendelkeznek az első negyedév végén, ami 131 százalékos növekedést jelent az előző évi helyzethez képest. A Hulu előfizetői létszáma egy év alatt 30 százalékkal nőtt és elérte a 39,4 milliót, az ESPN Plus előfizetőinek száma pedig egy év alatt 83 százalékkal 12,1 millióra emelkedett. A Disney decemberben módosított előrejelzése szerint 2024-re már nem 230 millió, hanem 260 millió Disney Plus előfizetővel számolnak.

A streamingszolgáltatók versenyét vezető Netflixnek jelenleg világszerte 203 millió előfizetője van.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Csődvédelmet kért a CSA

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint. A cég a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

Read More »