A járvány felpörgette a műanyagszennyezést

Az ételkiszállítókat hősként ünnepelték, mivel lényegében ők táplálták a lakosságot a koronavírus-járvány következtében bevezetett lezárások idején. Ennek a kényelemnek azonban a környezet látta kárát.

Vegyük a világ legnagyobb piacát, Kínát, ahol a Meituan Dianping, az ország legnagyobb online házhozszállító szolgáltatója augusztusban egyetlen nap alatt 40 millió kiszállítást teljesített.

Az étel-házhozszállítás 51,5 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát Kínában. 2013-ban, abban az évben, amikor a Meituan elindult, az iiMedia Research kínai tanácsadó cég becslése szerint a piac mindössze 50,2 milliárd jüan (7,63 milliárd dollár) volt. A gond csak az, hogy eközben – illetve inkább részben ennek következtében – a csomagolási hulladék mennyisége a 2015. évi 0,2 millió tonnáról 2017-re 1,5 millió tonnára nőtt az országban.

Nem csupán Kínában nagy a gond:

  • az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban az élelmiszerek, illetve azok csomagolása teszi ki a hulladéklerakókban található szemét 45%-át;
  • az indiaiak csak 2018-ban 235 millió ételhordó dobozt dobtak ki;
  • az Európai Unióban pedig évente több mint 2 milliárd, élelmiszerhez köthető csomagolás végzi a kukában.

Ezt dobta meg most elég rendesen a világjárvány, amihez ráadásul hozzájön, hogy számos cég inkább késlelteti (vagy visszavonja) a műanyag zacskók és csomagolások tilalmát, attól tartva, hogy az újrafelhasználható termékek tovább terjesztik a fertőzést. Az egyszer használatos műanyagból készült termékek használatának ugrásszerű növekedése tehát komoly csapást mér a műanyagszennyezés elleni küzdelemre, amely a WWF szerint 40 százalékkal fog emelkedni az elkövetkező 10 évben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »