Biden nélkül tartják meg a demokraták elnökjelölt-állító konvencióját

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem lesz jelen a párt augusztusban tartandó elnökjelölt-állító konvencióján a Wisconsinban lévő Milwaukee-ban – jelentette be szerdán kiadott közleményében a Demokrata Párt szervezőbizottsága.

A közlemény szerint Biden tanácskozott közegészségügyi és járványügyi szakemberekkel, és ezt követően döntött úgy, hogy „a köz egészsége védelmében” nem vesz részt a konvención.

A jelöltséget elfogadó beszédet a politikus Delaware államban lévő lakásából mondja el és videón közvetítik. Ennek pontos időpontját a Demokrata Párt illetékesei későbbre ígérték. A konvenciót egyébként augusztus 17-e és 20-a között tartják, teljes egészében az interneten.

Szerdán Donald Trump amerikai elnök, a republikánusok jelöltje a Fox televíziónak adott interjújában jelezte: ő és munkatársai azt fontolgatják, hogy a jelöltséget elfogadó beszédet a Fehér Házból sugározzák. Trump szintén a koronavírus-járványra és az egészségügyi óvintézkedésekre hivatkozott. Az augusztus 24-e és 27-e között tartandó republikánus elnökjelölt-állító konvenciót ugyancsak az interneten közvetítik, a sajtó jelenléte nélkül.

Az Egyesült Államokban eddig csaknem ötmillió diagnosztizált fertőzöttet és több mint 155 ezer halottat követelő koronavírus-járvány teljesen megváltoztatta az amerikai elnökválasztási folyamatot. Alig került sor nagyobb kampányrendezvényre, és ezeket csakis Trump tartotta. Biden csupán a Delaware-ban lévő házából kapcsolódott be interneten néhány adománygyűjtő rendezvénybe.

A koronavírus vethet véget Trump elnökségének

Trump „a csendes többségben” bízik az elnökválasztáson

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »