Túl van első kísérleti repülésén a SpaceX űrhajója


A rovat támogatója az XTB

Elon Musk amerikai űrkutatási vállalata, a SpaceX Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert a Holdra és a Marsra szállító űrhajó 150 méter tett meg a levegőben és sikeresen landolt.

A mintegy 45 másodpercig tartó repülés kedd éjszaka zajlott a Texas állam délkeleti részén fekvő Brownsville közelében és fontos lépés volt a Starship számára, mivel előző kísérletei sikertelenül, robbanással végződtek a kilövőállomáson.

“Valósnak tűnik a Mars. Felgyorsul az előrehaladás” – írta Twitter üzenetében a kísérlet után Musk. Közölte, hogy számos ilyen rövid repülést terveznek azelőtt, hogy a Starship magasabbra repülne.

A prototípus 30 méter magas, alakja egy acélsílóra emlékeztet, amelynek tetején egy kalap van.

Musk korábbi közlése szerint az űrhajó akár száz embert tud majd szállítani hosszú bolygóközi utakra, és többszöri repülésre lehet majd felhasználni.

A SpaceX vezére még tavaly ősszel úgy becsülte, hogy az űrhajót a következő félévben sikerül orbitális pályára állítani, és később már embert is szállíthat. Ezt azonban nem sikerült eddig megvalósítani.

Musk már korábban felvetette a Mars benépesítésének ötletét – 2016-ban ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. Az amerikai űrkutatási hivatal legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

Néhány év és indul az űrturizmus

Harmadszor is sikeresen fellőtték a SpaceX óriásrakétáját

Forrás: MTI/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

Oroszország és Irán folytatja a barátkozást

Moszkva és Teherán elutasítja az Irán elleni állandó fegyverembargó bevezetését célzó amerikai erőfeszítéseket, és a szankciófenyegetés ellenére folytatni fogja gazdasági együttműködését, egyebek között a nukleáris energetika területén is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamad Dzsavád Zarífot.

Read More »

Évről évre egyre pusztítóbbak a tűzvészek Amerikában

2020 több szempontból is a valaha volt egyik legrosszabb évnek mondható, és az Egyesült Államok különösen megszenvedi. A tűzvészek esetében sincs ez másképp: a “szezon” még épphogy csak a felénél jár, de Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban a lángok már hektárok millióit perzselték fel, egész közösségeket elpusztítottak és több százmilliárd dolláros kárt okoztak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás