Ezer milliárd dolláros mentőcsomag készül az USA-ban

Az amerikai republikánusok hétfőn a szenátusban előterjesztették újabb, ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket. A javaslatot bemutató Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szerint a terv „célzott és igazodik” a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.

„Egyik lábunkkal még a járványban vagyunk, a másikkal már a kilábalás útján, az amerikai népnek pedig szüksége van további segítségre” – fogalmazott McConnell szenátor. A korábban a Fehér Házzal egyeztetett csomagterv lényegében több törvényjavaslatból áll, s az első kommentárok szerint várhatóan nagy vitára készteti majd a törvényhozókat, kivált az a javaslat, amely kétharmadával – 600 dollárról 200 dollárra – tervezi csökkenteni a járvány miatt nyújtott munkanélküli gyorssegély heti összegét.

A demokrata párti politikusok, akik két hónappal ezelőtt megszavazták a kormányzat 3000 milliárd dolláros pótlólagos gazdaságélénkítő csomagtervét, megőriznék a heti 600 dolláros munkanélküli gyorssegélyt, a republikánusok azonban nem tartják ezt elfogadhatónak, mert szerintük ez nem ösztönzi az embereket az újbóli munkába állásra.

Ron Wyden, a szenátus pénzügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa úgy fogalmazott: „a republikánusok javaslata olyan, mint egy gyomorütés, és arculcsapás annak a mintegy 30 millió embernek, akik ebből a munkanélküli segélyből élnek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A republikánus javaslat többi eleme a járvány anyagi következményein igyekszik enyhíteni. Például minden egyes felnőtt amerikai – csakúgy, mint áprilisban – ismét kapna egyszeri, 1200 dolláros gyorssegélyt a pénzügyminisztériumtól, és további pénzalapot biztosítanának a járvány miatt nehéz helyzetbe került kisvállalkozásoknak is. Emellett mintegy 16 milliárd dollárt különítenének el a koronavírus-tesztelésekre és 105 milliárdos szövetségi támogatást az ősszel újranyitó iskoláknak.

Az újabb csomagterv azonban nem irányoz elő jelentős összegeket a pénzhiánytól szenvedő tagállamoknak és helyi önkormányzatoknak, míg ezzel szemben a demokraták 900 milliárd dollárt juttatnának a helyi kormányzatoknak.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kompromisszumokat szorgalmazott, és hétfő este azonnali egyeztetésekre szólította fel a republikánusokat.  „Fogy az idő, a  kongresszus nem mehet haza megállapodás nélkül” – fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakcióvezetője. Később a Twitteren hozzátette: „az amerikai emberek tíz hete várnak arra, hogy a republikánusok összeállítsák a törvényjavaslatukat”.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »